Serie A: a Juventus bejelentette az új edző érkezését – hivatalos

Rock Péter
Rock Péter
újságíró, 2019 június 16. 15:19

Az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Juventus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az Angliából egy év után távozó Maurizio Sarri veszi át a csapat irányítását. 

A 60 esztendős szakember szerződése 2022 nyaráig szól a torinóiakkal. Sarri számára természetesen nem lesz ismeretlen a olasz bajnokság, hiszen korábban az Empoli és a Napoli együttesével is szerepelt az élvonalban – utóbbival számos rekordot döntött, a bajnoki címről éppen a Juventus sikeressége miatt maradtak le.

Sarri azok után távozik a Chelsea kispadjáról, hogy Európa-ligát nyert a csapattal, illetve a Ligakupa-döntő mellett harmadik helyen végeztek a Premier League küzdelmeiben.