Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: idegenben lőtt góllal nyeregben a Fradi a zágrábi meccs után

Eddigi legnehezebb feladata várt a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. körében, amikor is a Dinamo Zagreb otthonába látogattak és megtapasztalták, milyen is a BL-színvonal.

Kép: Origo

A Valletta elleni kötelező továbbjutást követően ismét bravúrra volt szüksége a Fradinak. A Ludogoretshez hasonlóan ugyanis a Dinamo Zagreb is jobb erőkből áll, mint a tavalyi magyar bajnok csapat. A feladat azonban még nehezebb volt: a horvátok kerete még erősebb, mint amilyen a bolgároké volt; a Dinamo játékosai komolyan vették ezt a párharcot (legalábbis az elején); valamint nem csak egyénenként, hanem csapatként is tudtak nemzetközi szinten teljesíteni. Márpedig ilyen jó ellenféllel az FTC már emberemlékezet óta nem találkozott.

Az első percekben lehetett is érezni, mennyire forró a helyzet. A zágrábiak feltolták a védekezésüket és fojtogató nyomás alá helyezték a magyar csapatot. Az iram nem volt túl nagy, viszont ráerőltették az akaratukat Rebrov együttesére. Ez egyáltalán nem ízlett a Fradinak, ráadásul talán a kelleténél jobban vissza is álltak, ami néhány kisebb/nagyobb hibával kiegészítve kudarchoz vezetett. A 7. percben ugyanis Ademi nagyon csúnyán beetette Lovrencsicset és Blazicot, akik naivan megtámadták ketten az ellenfél játékosát, aki viszont sarokkal túljárt az eszükön. A labdát Dani Olmo kapta, aki reflexből kicselezte Sigért, majd kíméletlenül a hálóba lőtt.

Iskolajáték, ebből az akcióból nagyon átjött, hogy miért is a Zagreb ennek a párharcnak a toronymagas esélyese és miért tartják jobbnak a horvátok keretét. Olmo ezen a nyáron például U21-es Európa-bajnok lett és a döntőben be is talált – a finálé legjobbjának választották. Ilyen kaliberű ellenfelekkel szemben pedig a szokásos módszerek nem működnek. A Fradi az első 25 percben megsemmisítő vereséget szenvedett el a párharcok terén, a pálya minden pontján. Hátul gyakran csak két védő tudott elbánni egy támadóval – olykor így is csak komoly nehézségek árán -, de idővel stabilizálták a játékukat a zöld-fehérek és levegőhöz tudtak jutni.

https://www.youtube.com/watch?v=ZadnH9h_55Q

Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a Zagreb visszaállt, teret hagyva a Fradinak – de végig felügyelve a játékukat. A vendég csapat így többet birtokolhatta a labdát, nyugtathatta a játékot és próbálkozhatott támadásépítéssel, de Livakovic kapujára nem jelentettek veszélyt. A horvátok aztán a félidő végét még megnyomták egy picit, de az előnyük már nem nőtt – 1-0-ás állással vonulhattak a szünetre  csapatok. Rebrov ekkor rendezte a sorokat és rendet tett a fejekben – a második játékrészre már egy nyugodt és taktikailag rátermett magyar csapat futott ki. Folytatódott az, ami úgy 30 perc után is megfigyelhető volt: a Ferencváros birtokolta a labdát és irányított.

A Dinamo Zagreb nagyjából úgy állt hozzá a meccshez, mint egy hete a Videoton a Vaduz ellen: úgy érezték, hogy ez az egy gólos előny rendben van, nincs miért sietniük. Nos, ahogy a fehérváriak, úgy a sötét mezes horvátok is ráfáztak a kényelmes ritmusra. A Fradi egyre többször lőtt kapura, nőtt a mezőnyfölény, az 59. percben aztán meglett a hőn áhított gólocska is. A szerzője Sigér Dávid volt, aki jókor volt jó helyen és ügyesen bólintott – a visszajátszás alapján pedig nem állíthatjuk azt, hogy a labda ne ment volna át teljes terjedelmével a gólvonalon. Így tehát ismét egyenlő volt az állás és talán még fontosabb, hogy idegenben is betalált az FTC, ami a párharc szempontjából különösen fontos.

A Dinamo játékosai ezek után természetesen varázsütésre megélénkültek és próbálták olyan elánnal támadni a magyar kaput, ahogy azt az első félidő legelején tették. A helyzeteik megvoltak, volt egy hatalmas zörgő kapufájuk, valamint a beálló Majer révén új dimenziót kapott a támadójátékuk a pálya közepén. Minden erőfeszítésük ellenére azonban nem sikerült ismét betalálniuk – pedig közel fél órán át rohamozhattak, de hiába. A Fradi szintet lépett az első félidőhöz képest és hatalmas javulással, megérdemelten várhatja kedvezőbb helyzetből a budapesti visszavágót.

Dinamo Zagreb – Ferencváros 1-1
G.: Dani Olmo (7.), Sigér (59.)

Dinamo Zagreb: Livakovic – Leovac, Peric, Leskovic, Stojanovic – Olmo, Ademi, Gojak (Moro) – Orsic, Petkovic (Gavranovic), Hajrovic (Majer). Edző: Bjelica.

Ferencváros: Dibusz – Heister, Blazic, Dvali, Lovrencsics – Sigér, Kharatin – Tokmac (Civic), Skvarka (Ihnatenko), Zubkov – Signevich (Lanzafame). Edző: Rebrov.