Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Klopp egyelőre úgy készül, hogy szerdán nem számíthat Alissonra!

Mint arról mi is beszámoltunk, Alisson Becker sérülésével vezéráldozattal járt a Liverpool számára a Norwich City elleni szezonnyitón aratott győzelem.

(Kép: standard.co.uk)

A “vörösök” menedzsere, Jürgen Klopp a lefújást követően a következőket nyilatkozta klasszis kapusa kieséséről. “Ali sérülése az egyedüli negatívum, a játékról igazából semmi rosszat nem tudok mondani. A vádlija sérült, nem is tudta folytatni a játékot, ez pedig sosem jelent jót. Meglátjuk, mit mondanak a tüzetes orvosi vizsgálatok. Az biztos, hogy szerdán (A Cheslea elleni Európai Szuperkupa-meccsen – a szerk.) nem játszik, a jelenlegi információim alapján csupán ennyit mondhatok.” – Fogalmazott Klopp, aki  egyik alapemberét veszítette el, azért próbált nem aggódni, és a liverpooli debütálásán hamar túleső Adrián kapust méltatta.

“Nem hiszem, hogy azért igazolt ide, hogy a kispadon üljön éveken át. Adrian 32 esztendős, magabiztos és remek kapus, nagy tapasztalattal, ráadásul lábbal is jól bánik a labdával. Ez egy olyan helyzet, amikor pont egy hozzá hasonló, rutinos hálóőrre van szükség. Készen áll a feladatra.” – Így a német menedzser, aki azért megjegyezte azt is, hogy bármennyire bízik a spanyol hálóőrben, azért egy egészséges felnőtt kapussal sosem egyszerű meccsről-meccsre készülni.