Ifjú gólvágót szemelt ki a Liverpool – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 szeptember 21. 17:58

Angol sajtóértesülések szerint a Liverpool csapata komolyan fontolóra vette a legfrissebb holland felfedezett mielőbbi szerződtetését…

A The Mirror információi szerint a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool csapata komoly érdeklődést mutat a PSV Eindhoven ifjú gólzsákja, Donyell Malen leigazolása iránt.

Ahogyan arról beszámoltunk, a 20 éves csatár a holland bajnokság (Eredivisie) előző körében azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egymaga öt gólt szerzett a PSV által 5-0-ra megnyert mérkőzésen. Az idei bajnoki szezonban Malen hat gólt szerzett eddig, miközben a holland válogatottbeli debütálása alkalmával ugyancsak betalált a Németország elleni Eb-selejtezőn.

A tehetséges játékos az Arsenal korosztályos csapatában is megfordult, majd a 2017-2018-as idény során debütált a PSV első csapatában, aktuális szerződése 2024-ig köti őt az eindhoveniekhez, de piaci értéke éppúgy rohamosan emelkedik, mint az iránta egyre jobban fokozódik érdeklődés – a nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja szerint jelenleg 18 millió eurót ér.