Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klopp nem dühös csapatára a három kapott gól miatt

A német szakember szerint a lényeg, hogy megvan a győzelem és a három pont, a csoportkörben ez a legfontosabb.


Jürgen Klopp szerint csapata nem érdemel szidást a Salzburg elleni 4-3-as győzelem után, ugyanis a találkozókon elkövetett hibákból az adott pillanatban lehet a legtöbbet tanulni, és nem utólag beszélni róla. Továbbá úgy véli, hogy a Salzburg 3-0 után remekül váltott taktikát, amivel meglepték őket, de csapata felállt és megnyerte a mérkőzést, amire büszke.

“Sokkal jobb tanulni a mérkőzések alatt, mintsem utána beszélni rólaVéleményem szerint remekül játszottunk az első fél órában, majd a Salzburg taktikát váltott és nem tudtuk megtartani a labdát. Nem vagyok dühös. Láttam az együttesemet jól játszani és visszajönni a mérkőzésbe, valamint gyönyörű gólt lőni. Nem muszáj hat vagy hét gólt szerezned minden találkozón. A lényeg a három pont” – mondta Klopp a találkozót követően.