Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Conte csalódott, szerinte az Inter többet érdemelt volna!

Az Inter trénere a következőképpen foglalta össze gondolatait és érzéseit az FC Barcelona elleni találkozót követően. 

(Kép: inter.it)

“Voltak lehetőségeink, hogy megnyerjük a meccset. Nem is kis helyzetekről beszélhetünk!” – Idézi a milánóiak honlapja az olasz trénert.

“A precizitás hiányzott elől, valamint talán nem voltunk kellően élesek. Ettől függetlenül nem hibáztathatom a játékosaimat, hiszen mindent megtettek. Amikor a Barca megszerezte a második gólját, akkor kerültünk padlóra. Sajnálom a játékosaimat, és sajnálom a szurkolóinkat, akik fantasztikus hangulatot teremtettek.” – Így Conte, aki a csoportkör alakulásról a következőket mondta még el.

“Úgy gondolom többet érdemeltünk volna, figyelembe véve azt, ahogyan játszottunk a csoportmeccseinken. Nagyon tovább akartunk jutni, sajnos azonban ez nem sikerült. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, hiszen elindultunk egy úton, amiről nem térhetünk le. Természetesen most szomorúak vagyunk, de még van két meccsünk az idei évben, arra kell felkészülnünk. Ebben sokat segíthet az is, hogy a sérültjeink visszatérhetnek.” – Fogalmazott a lefújás pillanatában is jól láthatóan csalódott Conte.