Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arda Turan visszatér a Barcelonához – hivatalos

Az elmúlt időszakban balhéiról híres török középpályás újra a katalánok fedélzetén, igaz csak átmenetileg.


Arda Turan visszatér a Barcelonához, miután kérte a kölcsönadásának a felfüggesztését a Basaksehir együttesétől, ahol két évig kölcsönben szerepelt. Azonban nagy valószínűséggel nem lesz hosszú életű a visszatérése, ugyanis a katalán gárda nem tart rá egyáltalán igényt. Ennek következtében a 32 éves középpályás nem fog újra gránátvörös-kék mezt ölteni magára, és szinte biztos, hogy egyetlen edzésen sem fog megjelenni.

Turan hiába rendelkezett kiváló kvalitásokkal, sem Luis Enrique, sem pedig Ernesto Valverde mestert nem tudta meggyőzni, így 2018 januárjában a Barca kölcsönadta őt a Basaksehir csapatának. A török játékos az Atlético Madrid együttesétől érkezett 2015-ben a katalánokhoz, ami talán élete egyik legrosszabb döntése volt, hiszen a matracosoknál az egyik legfontosabb játékos volt és kiválóan teljesített, ráadásul a Barcelonánál az első fél évben a csapat átigazolási tilalma miatt pályára sem léphetett.

A 32 éves középpályástól sokat vártak a Basaksehirnél, viszont gyengén teljesített a pályán, valamint a magánéletével is rengeteg probléma akadt, és emiatt sem ő, sem a török klub elnöke nem látta helyesnek a folytatást, ezért bontották fel kölcsönszerződését közös megegyezéssel.

Török sajtóhírek szerint a Galatasaray már fel is vette a kapcsolatot a spanyol gigásszal, hogy kölcsönvehessék őt.