Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Valami nagyon nem működött!”

Quique Setién az FC Barcelona hivatalos tévécsatornájának foglalta össze a valenciai vereség utáni gondolatait.

(Kép: as.com)

“Rosszul játszottunk, különösen az első félidőben. Lassan és körülményesen, ráadásul 4 vagy 5 alkalommal könnyedén engedtük a Valenciát helyzetbe kerülni. A második félidőben már jobbak voltunk, de nem tudtuk elkerülni a bekapott gólt. Valószínűleg a Valencia többet érdemelt volna az első félidő alapján, de ettől még nincs okunk örömre azért, mert a félidő 0-0 volt. A szünet után is messze voltunk attól, ahogyan játszanii szeretnénk.” – Idézi a Barca TV a katalánok trénerét.

“Talán a játékosok nem értik még teljesen azt, amit kérni szeretnénk tőlük, de az is lehet, hogy másképp kellene átadnunk dolgokat. Egy biztos, ezen az estén jóval alulteljesítettünk. Minden dicséret megilleti a Valenciát, hiszen éltek a lehetőséggel, kihasználták, hogy gyengén futballoztunk.” – Fogalmazott Setién, akinek azért elgondolkodtató az a mondata, hogy az edzői stáb és a játékosok közötti kommunikáció nem feltétlenül működhet jól a Barcánál az edzőváltás óta sem.