Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
Szombaton délelőtt tíz órakor a humor egyik nagyágyújával a mezőnyben (Rekop György) kezdetét veszi a II. Trollfoci Footgolf Kupa. A helyszín mint azt már megszokhattuk ezúttal is a Magyar Golf Club pályája Kisorosziban. A hangulat garantált és nem csak rúgásokban, poénokban és bizony sörben is mérhető lesz a verseny. A FociClub.hu kihívását elfogadta a Trollfoci, így nem hivatalos csapatversenyre is sor kerül majd.
A verseny előtt megszólaltattuk a Trollfoci főadminját aki készségesen és teljes komolysággal állt kameráink elé. Vajon melyik csapat Devecseringezik a végén!?
– Tavaly először került megrendezésre a Troll kupa, ismételten találkozunk kisorosziban! Csúcsokat dönteni jöttök, vagy mi a cél?
– Nézd, asszem , mindenféleképpen szeretnénk túlszárnyalni a tavalyi eredményeket. Legutóbb túl magas volt a fű, nehéz volt a levegő, fel volt locsolva a pálya, rendőrökkel kellett játszanunk, a fiúk nem tudtak a footgolfra koncentrálni ilyen körülmények között.
– Tavaly szemtanúja lehettem első rúgásodnak, mely számodra a verseny végét is jelentette bokaficam végett! Most minden rendben van?
– Ez már egy régebbi történet. A Zalaegerszeg igazolt játékosa voltam, sikeres pályafutás előtt álltam, több topcsapat érdeklődött irántam, de jött az a bizonyos sportsérülés. Ha jobban megnézitek a felvételeket, anno nem Szamosi adta be a labdát Koplárovicsnak, hanem én. Hogy minden rendben lenne, azt nem mondanám, de láthattunk már csodákat: Neymar-t is összedrótozzák a döntőre…
– Milyen elvárásokat támasztasz önmagad és a csapat elé? Miben, hogyan méritek a sikert?
– Az elvárások igen magasak! Azt várom magamtól, hogy legalább az admincsapatban győzelmet arassak. Ha véletlenül valaki megelőz, az ki lesz rúgva a szerkesztőségből, remélem, ezt észben tartják a srácok. Miben mérjük a sikert? Tavaly sikerült a pálya széléről lerúgnunk pár díszbaglyot, ezt a számot mindenféleképpen növelni szeretnénk.
– Rengeteg rajongótok van országszerte, szerinted lesznek olyanok, akik eljönnek és kipróbálják a sportágat?
– Nézd, asszem, mindenféleképpen.
– Mit szólnál, ha a FociClub.hu FootGolf Team ezennel kihívna titeket egy csapatversenyre!?
– Elfogadjuk a kihívást természetesen! Reméljük, hoztok sípcsontvédőt, hisz mi alkalmazzuk a Footgolfban a becsúszást is, a világon, egyedülálló módon. Reméljük, nem lesztek kislányok és nem fogtok picsogni, ha előfordul egy-két nekifutásból, páros lábbal mellbe akció. Az az igazság, hogy mi annyira véresen komolyan veszünk mindent, hogy nekünk nincsenek ellenfeleink, csak ellenségeink.
Természetesen a TrollFoci egyik, ha nem a legjobb és legrutinosabb Footgolfosát az ismert humoristát Rekop Györgyötis “mikrofonvégre” kaptuk és azt is megtudhattuk, ahogy a Forma 1-ben itt sem létezik olyan, hogy csapatutasítás.
– Milyen viszonyban vagy a labdával, a labdarúgással?
– Amióta az eszemet tudom Kispest szurkoló vagyok, így a labdarúgás szerves része az életemnek, a mindennapjaimnak. A labdával olyan viszonyban vagyok, hogy még FIFA-zni sem tudok.
– Footgolf! Játszottál már, hallottál róla, vagy fogalmad sincsen, hogy mibe rángattak bele a Trollok?
– A tavalyi kupáról fellépés miatt sajnos lemaradtam, de a kollégák meséltek róla. Láttam felvételeket, hogy a hollandok itt is nagymenők, de még nem hallottam olyan eredményről, hogy hazánk footgolf válogatottját nyócegyezték volna.
– Tizennyolc lyuka fogsz játszani, erre szokták mondani, hogy a bőség zavara, persze az egy más sportág…! Milyen elvárásokat támasztasz önmagaddal szemben?
– Főszerkesztői parancsra csak második lehetek, igaz roppant nehéz lesz betartanom. Ha úgy vesszük, akkor én a footgolfot már az egyetemi bulikban is űztem, hisz több lyukra játszottam egyszerre több-kevesebb sikerrel.
Arrow
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”