Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: Lépéshátrányba került a Monaco! – videóval

Szerdára csupán egyetlen egy mérkőzés maradt a Bajnokok Ligája 3. selejtezősorozatában, már ami a nem bajnokok ága címletű “csoportosulást” illeti. A francia ezüstérmes AS Monaco a török Fenerbahce vendégségébe látogatott, s került nehéz helyzetbe, igaz, a végelszámolásban Falcao találata még sokat érhet.

13735119_1194321753959667_1641254339291761097_o

A mezőnyt és a csapatok erősségét figyelembe véve ez a két csapat nem igazán örülhetett a sorsolás pillanatában. Valamelyikük számára csupán az Európa-ligában folytatódik a küzdelem, s az odavágó után erre az AS Monaco esélyei a jobbak. Kiegyenlített mérkőzést játszott a két csapat, a különbséget pedig a nigériai Emenike jelentette. A West Ham United kötelékéből visszatérő kölcsönadott játékos két góllal jelentkezett, kétszer szerzett vezetést, a második pedig kitartott. Falcao gólja kevésnek bizonyult, ám még nagyon sokat érhet a visszavágón. A török csapatban ott volt a kezdőben, a védelem tengelyében Skrtel, a Liverpooltól érkező szlovák válogatott első tétmérkőzését abszolválta új együttesében.

Fenerbahce – AS Monaco 2-1 (1-1)
G: Emenike (39., 61.) ill. Falcao (42.)

További eredményekért és cikkekért KATT

A bajnoki ág keddi eredményei – kikapott a Fradit verő Partizani

Nem bajnokok ága keddi eredményei – Bajban az Ajax!

A bajnokok ága szerdai eredményei – Nikolics újabb góllal jelentkezett