Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Hétvégén igen hosszú idő után nyert újra versenyt a FOB (Footgolf Országos Bajnokság) keretein belül a 2014-es első kiírás győztese, a korábbi világbajnok Lengyel Béla, aki a FociClub.hu megkeresésére beszélt a mögötte álló időszak nehézségeiről, és arról, hogy milyen céljai vannak a folytatásra nézve.
– Voltál már világbajnok, nyertél már magyar bajnokságot, sőt a legrangosabb nemzetközi sorozat az EFT (European Footgolf Tour) keretein belül is szereztél már érmet. Az utóbbi két esztendőben azonban formahanyatláson estél át. Milyen célokkal vágtál neki a 2017-es versenyévnek?
– Az említett trófeákat elnyertem, ezt már senki nem tudja elvenni tőlem, “DE MÁR MIKOR”, hogy egy klasszikust idézzek az Üvegtigrisből. Aki sportolt valaha is, az tudja, hogy mikor fent vagy szép minden, de lent tudod meg igazán, mennyit kell ahhoz dolgozni, tenni, edzeni, hogy visszakerülj legfelülre, de legalábbis az elitbe. Mindezek után nagyon szeretném bebizonyítani, hogy nem felejtettem el játszani. Szeretnék a szezon végén a dobogó valamelyik fokán állni újra.
– Kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen eredményeket értek el a footgolfban. Nehéz volt újra megtalálni a motivációt?
– Ezeket az elismeréseket, trófeákat mindig könnyebb bezsebelni, mint megtartani. Sajnos nekem ez nem sikerült, sem a világbajnoki, sem pedig a magyar bajnoki címemet nem tudtam megvédeni. Ezek után fel kell állni és újra meg kell mutatni, hogy mire is vagyok képes. A saját magadnak való megfelelés, na ennél nagyobb motiváció nem kell, én pedig szeretnék újra megfelelni önmagamnak. Az egész lényege a kiegyensúlyozottság. Az utóbbi időszak nagyon nehéz volt a számomra, egyes körülmények, és egyéb hátráltató tényezők miatt komoly gödörbe kerültem. Minden nap megvívom a magam csatáját, ahogyan azt mások is teszik. Most mászok kifelé, talán a szezon végére ki is érek ebből a bizonyos szakadékból, mely az elmúlt két szezonomat jellemezte.
– Konkretizáljuk egy picit a formahanyatlás okát…
– A már említett körülmények és problémák mellett, melyből jutott elég, ide kell sorolni a sportág roppant dinamikus fejlődését. Mind a hazai, mind pedig a nemzetközi mezőny nagyon megerősödött az elmúlt években. Mindemellett van két nagyon fontos háttértényező. Az anyagi és a családi stabilitás, továbbá az, hogy a munka mellett az ember megtudja teremteni a kellő edzéslehetőséget. Gyakorlás nélkül egyszerűen nem lehet tartani a lépést a mezőnnyel.
A morfondírozó Lengyel Béla végül több jó, mint rossz döntést hozva a dobogó legfelső fokára állhatott
– Beszéljünk a hétvégi versenyről, mely egyben pályaavató is volt, számodra pedig aranyéremmel zárult. Apropó aranyérem! mikor is nyertél FOB-versenyt utoljára?
– Mikor is nyertem utoljára? Talán, mikor a Ben-Hur ment a mozikban…! A viccet félre téve, a 2016-os esztendőben egyetlen második helyet tudtam felmutatni, utoljára pedig 2015-ben a 7. fordulóban tudtam diadalmaskodni. Ennek megismétlése egészen mostanáig váratott magára. Egy csodaszép, technikás, trükkös pályát ismerhettem meg, hol rövid, hol pedig nagyon hosszú szakaszokkal. A szervezők igazán remek pályát építettek ki, szívesen játszanék rajta rendszeresebben is. A “forgatókönyvhöz” hozzátartozik, hogy már szombaton lementünk a családommal, illetve a barátaimmal megnézni a pályát, hogy ne vakon fussunk neki a versenyen. Maga az edzőkör vegyesre sikeredett, voltam bunkerben, tóban és bokorban is, de a lényeg a pálya és annak buktatóinak megismerése volt.
A verseny: Az utolsó előtti flightban indultam, így már nagyjából tudtam egy-két eredményt, azt, hogy a mezőny eleje milyen eredménnyel ért be. Mivel nagyon hosszú volt a pálya, így arra törekedtem, hogy az utolsó 4 lyukra úgy érjek oda, hogy legyen értelme jól befejezni a játékot. Ez nüánszokon múlott, ugyanis megjártam a poklot és a mennyországot is, avagy voltam vízben és rúgtam hol in one-t (egy rúgásos szakasz). A 15. lyuknál hibáztam, ám fejben meg tudtam fogni a gyeplőt, és a 17. lyukhoz érve tudtam javítani. Így ha holtversenyben is, de első lettem a 9-6-3-1 szabály értelmében. Nagyon jó érzés volt! Köszönet a családomnak, és a barátoknak, nagyon kellemes hétvégén, egy jó és eredményes versenyen vagyok túl.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…