Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Észak-londoni derbivel jön a 12. forduló – előzetes

A válogatott szünet után hétvégén a Premier Leagueban immáron a 12. fordulót rendezik. A fordulóban London egyik legnagyobb mérkőzésére kerül sor az Emirates Stadionból, ugyanis az Arsenalhoz a Tottenham látogat. Nézzük mi vár ránk a hétvégén. 

özil

Szombaton bemelegítésképpen ahogy fentebb említettük tehát jön az észak-londoni derbi, ugyanis a tavaly ezüstérmes Tottenham az Arsenalhoz látogat. Szokás szerint e találkozót övezi a legnagyobb érdeklődés. Mauricio Pochettino csapata parádés formát fut a bajnokságban (is) legutóbbi 5 mérkőzésükből 4-et megnyertek és egyedül az Old Traffordon “véreztek el”. Arsene Wenger alakulata azonban továbbra is bukdácsol, legutóbb az Etihadban kaptak ki a listavezető, Manchester Citytől, ráadásul továbbra is óriási kérdés, hogy milyen a hangulat a csapaton belül, Mesut Özil és Alexis Sanchez miatt. Ennek a találkozónak sem az “Ágyúsok” az esélyesei, ám nem szabad őket leírni, mivel hazai pályán bárkit legyőzhet a Wenger legénység. Sérülés fronton mindkét javult a helyzet. A vendégeknél Alli, Kane, Lloris és Winks is felépül a “csatára”, még a hazaiaknál Mustafi és Welbeck is visszatért a csapathoz, ám Olivier Giroud biztos, hogy nem tud pályára lépni. A legutóbbi 5 mérkőzésükből 1-et a Spurs, 1-et pedig az Arsenal nyert 3 döntetlen mellet. Itt az Emiratesben tavaly 1-1-es döntetlen lett a találkozó vége és ez most sem lenne “ordas” meglepetés.

A folytatásban a négy órás idősávban pályán a listavezetős Manchester City is. Pep Guardiola csapata továbbra is gőzerővel menetel és még mindig veretlen. Nagy kérdés, hogy a Leicester City letudja-e lassítani a manchesteri kékeket. Talán a King Powerben van erre a legnagyobb esélyük, ám elnézve de Bruynéket erre minimális az esély. Velük párhuzamos időben “harcol” Jurgen Klopp Liverpoolja is, akik a masszív Southamptont fogadják az Anfielden. Nagy kérdés a találkozón, hogy a “kisebb” csapatok ellen bukdácsoló liverpooli “Vörösök” most tudják-e hozni a kötelezőt, vagy tovább nő a hátrányuk az élmezőnnyel szemben. Ez a Chelsea oldaláról is fent állt. Antonio Conte csapata a WBA-hoz látogat. Hazardék legutóbb a Manchester Unitedet fektették két vállra, parádés játékkal és jöttek fel a negyedik helyre, ám hátrányuk még mindig 8 pont, így csak a győzelembe menekülés van ha szeretnének címet védeni.

A szombati napot a jelenleg a tabella második helyén álló Manchester United zárja. Az Old Traffordra a Newcastle érkezik. Az (most) újonc a múltból sok emlékezetes csatát emlegethet fel innen, azonban ezek az emlékek inkább kellemetlenek mint kellemesek, ugyanis legutóbb 2013-ban tudtak itt nyerni és látva a két csapatot, igencsak a forduló meglepetése lenne, ha Rafa Benitez csapata győzelemmel távozna innen, főleg úgy, hogy legutóbbi 5 találkozójukból 1-et tudtak megnyerni. Jose Mourinho továbbra sem számíthat Carrickre, de Pogba és Ibrahimovic is a maródiak listáján van még egy ideig, rajtuk kívül azonban mindenki bevethető.

2017.11.18. szombat:

13:30 Arsenal – Tottenham (TV:Spíler TV)
16:00 Bournemouth – Huddersfield
16:00 Burnley – Swansea
16:00 Crystal Palace – Everton
16:00 Leicester – Manchester City (TV:Spíler TV)
16:00 Liverpool – Southampton
16:00 West Brom – Chelsea
18:30 Manchester United – Newcastle (TV:Spíler TV)

Nagyon erős szombat után, csendesebb vasárnap és hétfő estével zárul a 12. forduló. A hét utolsó napját egy kőkemény csata zárja, ahol az idei évben megrogyott West Ham látogat a Watfordhoz. David Moyes tehát ismét bemutatkozhat PL csapat kispadján és egyből egy komolyabb erőpróba elé néz. Bár Marco Silva csapata erős nyitány után hullámvölgybe keveredett, mivel 3 mérkőzés óta képtelen pontot szerezni, ennek ellenére a hazaiak a találkozó esélyesei.

2017.11.19. vasárnap:

17:00 Watford – West Ham (TV:Spíler TV)

Hétfőn aztán egy hamisítatlan brit focit nézhetnek az ínyencek, amikor is a jó formában lévő Brighton fogadja a Stokeot. Ívelésekben és kemény belépőkben nem, szép játékban azonban már lehet hiány. Fogadó irodák szempontjából egy igazi háromesélyes találkozó lesz az Amex Stadionban.

2017.11.20. hétfő:

21:00 Brighton – Stoke City (TV:Spíler TV)