Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyászol a bajnokcsapat – elhunyt a klublegenda

Váratlan rosszullétet követően tragikus hirtelenséggel hunyt el a Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc.

20180530kovacs-ferenc-videoton

 

Kovács Ferenc (1954-2018)

 

Döbbenet, értetlenség az úr a bajnokcsapat háza táján. Senki sem számított arra, hogy a bajnoki cím ünneplését követően hirtelen a másik végletet kell megtapasztalnia. Kovács Ferenc, a klub korábbi játékosa, majd edzője, Kovács Ferenc váratlanul lett rosszul, majd hunyt el tragikus hirtelenséggel. „Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia előtt. Néhány nappal ezelőtt még felhőtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövőt” – reagált a lesújtott Garancsi István tulajdonos.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született a fővárosban. Szárnybontogatását az MTK utánpótlásában kezdte, majd itt is mutatkozott be 1954-ben az akkor Bp. Vörös Lobogóként szereplő klubban. Az együttes ebben az időszakban élte fénykorát, hiszen bejutott a KEK-döntőbe is, illetve bajnok lett. Természetesen Kováccsal a fedélzeten. A fővárosiakat mintegy tíz évi szolgálat után vonult vissza, s szinte azonnal edzőnek állt. Nem kellett sokat várnia, hogy trénerként is leülhessen a kispadra az élvonalban, hiszen 1968-ban megkapta az első csapat vezetését. Később megfordult az Egri Dózsa, a Vasas, a Debreceni MVSC, az Újpest, a Szeged SC és a Las Palmas kispadján is.

Mindazonáltal legnagyobb edzői sikereit a Videoton irányításával érte el. A székesfehérváriaknál először az 1972-73-as szezonban dolgozott. 1983 és nyolcvanhat között ismét kinevezik a piros-kékek trénerének, s ez a három szezon mind közül a legsikeresebb, ekkorra esik ugyanis a klub UEFA-kupa döntője, harmadszor pedig az 1987-88-as idényben trenírozta a fehérváriakat. Közben megfordult a válogatott kispadján is. Aktív edzői pályafutását 1993-ban Újpesten fejezte be.

Elsősorban ember volt, csak aztán edző és szakember. A Videoton 2008-ban választotta tiszteletbeli elnökké, ám nem csak üres titulus volt ez számára, hiszen haláláig aktívan részt vett a klub életében, amely mellett az MLSZ-ben is tevékenykedett. S ebben az időszakban nyert háromszor is bajnoki címet az együttes: 2011-ben Mezey Györggyel, 2015-ben Joan Carrillo-val, míg néhány napja Marko Nikolic irányításával lett első a fehérvári alakulat.

Kovács Ferenc nyolcvannégy esztendős volt. „Amikor a legelső alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsőfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépők. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni” – fogalmazott Kovács egy korábbi interjúban, ami hitvallásának is tekinthető.

Névjegy:
Kovács Ferenc (1934. január 7., Budapest – 2018. május 30., Székesfehérvár)
Posztja: balfedezet
Klubjai játékosként:
1954-1965 MTK/Bp. Vörös Lobogó (195/12)

Klubjai edzőként:
1965-1969 MTK
1970-1972 Egri Dózsa
1972-1977 Videoton SC
1977-1978 Vasas
1980-1983 Debreceni MVSC
1983-1986 Videoton
1986-1987 Las Palmas (spanyol)
1987-1988 Videoton SC
1989-1990 Szeged SC
1990-1993 Újpesti TE

Válogatottság:
1955 1/0

Szövetségi kapitány:
1978-1979 (8 m., 2 gy., 4 d., 2 v.; 10:9)

~GS~