Fiatal ukrán támadóval erősíthet az AC Milan – sajtóhír
Vajon idővel be tudná verekedni magát a milánóiak kezdőjébe?
Vajon idővel be tudná verekedni magát a milánóiak kezdőjébe?
A londoni gárdánál elégedetlenek a védelemmel…
Emellett elmondta, hogy sokat tanult mindkét találkozóból.
A török csapat edzője mindenképpen szeretné őt megkaparintani!
Szinte esélye sem volt a magyar együttesnek a szlovén együttessel szemben.
Ma délelőtt ültek össze és beszélték meg a szakember sorsát.
Nem is nagyon lehet mást mondani egy ilyen megsemmisítő vereséget követően.
Nem jut neki túl sok lehetőség, így ő is egyetért ezzel a döntéssel.
Megromlott a viszonya a nápolyi vezetőséggel, így mehet amerre lát.
Ügynöke szerint angol topcsapatok is érdeklődnek ügyfele iránt.
A nyáron érkezhet az olasz klubhoz a tehetséges játékos.
Te kit játszanál az ő posztján a találkozón?
A helyére lenne érkező, méghozzá a Premier League-ből.
Chilwell érkeztével csak percek jutnak neki, ennek következtében távozna.
Nem kap lehetőséget a Special One-tól, így nem is bánja, ha visszaküldik őt csapatához.
A két első számú középhátvéd az egész szezonra kiesett, így nem is meglepő.
Követheti James Rodriguez példáját a játékos.
Van is iránta érdeklődő, aki szívesen leigazolná.
Sokan úgy gondolják, hogy a Rossonerinek segítség az, hogy nézők nélkül játszanak a csapatok.
Azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia a párizsiaknak, ha tényleg szerződtetni akarják őt!
Továbbra sem tett le róla a londoni alakulat.
Észak-Macedónia pedig történelme első Európa-bajnokságára készülhet.