Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Stuttgartban nagy az öröm!

A VfB Stuttgart saját nevelésű, mindössze 18 esztendős titánja Timo Werner új kontraktust írt alá a svábokkal, melynek értelmében 2018-ig szolgálja majd a csapatot. A nem éppen fényes napokat megélő klubnál így most nagy az öröm, hiszen Németország egyik, ha nem a legnagyobb tehetségével sikerült megállapodásra jutni.

“Nagyon boldoggá tesz a hosszabbítás. A VfB-nél nevelkedtem, és nagyszerűen érzem magam itt. Továbbra is tanulni akarok, és örülök, hogy ezt a klubomnál tehetem meg” – nyilatkozta Timo Werner a Stuttgart hivatalos honlapján

Werner immáron oszlopos tagja a Stuttgart csapatának, az idei szezonban pedig hol csereként, hol pedig kezdőként 25 meccsen lépett pályára, ezeken pedig 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Piaci értéke kimagaslónak mondható fiatal kora ellenére, a transfermarkt.de legutóbb 12 millió euróra taksálta játékjogát, mely most párosul a héten aláírt hosszútávú szerződéssel.

A fiatal csatártehetség végigjárta a német utánpótlás válogatottak ranglétráját, az u17-es válogatottban 18 fellépés során 16 gólig jutott, jelenleg az u19-es keret tagja. Összességében 31-szer ölthette magára a korosztályos címeres mezeket és ez idő alatt 23 gólt jegyzett.

Őszi Ádám