Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Kettős MTK vereség Prágában

Igaz, még egy hónap a női élvonal rajtjáig, az élcsapatok már javában készülnek az augusztusi idénynyitóra. Az MTK sem tesz másképp. Medgyes Péter csapata emellett a Bajnokok Ligája selejtezőire is hangol már. A mögöttünk hagyott hétvégén Prágában játszottak két találkozót a kék-fehérek.

Az MTK és Szőcs Réka 14 gólt kapott négy ellenében két meccsen a Sparta Praha együttesétől. – fotó: sparta.cz

A Ferencváros által, nívós együttesek részvételével rendezett torna mellett ne feledkezzünk meg a címvédő, és a BL selejtezőjére készülő MTK-ról sem. A kék-fehérek Prágában szerepeltek, ahol előbb szombaton, majd vasárnap is összecsaptak a Sparta Praha együttesével. Szombaton kora reggel vonattal utazott el a csapat, majd egy rövid pihenő után délután már pályára is léptek. Részben az utazás okozta fáradság hatására, de végül 5-3-as vereséget szenvedett Medgyes Péter együttese, míg másnap, vasárnap megalázó, 9-1-es különbséggel volt kénytelen szembesülni a BL-ben minél jobb szereplésben reménykedő magyar együttes.

A szombati összecsapáson korán eldőlt a találkozó, miután a szünetben három, a hatvanadik percben öt gól volt a két együttes között a Sparta javára, és csak a hajrában tudott némileg csökkenteni hátrányán a magyar bajnok. Amely a Szőcs Réka – Vesszős Mercédesz (Csányi Diána, a szünetben), Tell Zsófia, Demeter Réka, Szabó Zsuzsanna (Palkovics Nóra, 66.) – Hummel-Smuczer Angéla (Diószegi Fanni, a szünetben), Tóth Alexandra (Nagy Alexandra, 66.) – Nagy Lilla (Papp Dóra, a szünetben), Pádár Anita, Kaján Zsanett – Fogl Katalin (Méry Rita, a szünetben) összeállításban vette fel a küzdelmet. 5-0-s prágai vezetés után Kaján Zsanett góljával szépített a magyar csapat. A cserék után némileg feljavult a játék, de így is csak Pádár és Méry tudott eredményes lenni a magyar bajnok.

Nem alakult ilyen szerencsésen a vasárnapi játék, miután a csehek a magyar egyenlítés után sorban lőtték a gólokat, végül kilencig meg sem álltak. Medgyes Péter a Szőcs Réka – Papp Dóra, Demeter Réka, Tell Zsófia (Szabó Zsuzsanna, a szünetben), Tóth Alexandra – Hummel-Smuczer Angéla (Vesszős Mercédesz, a szünetben) – Csányi Diána (Nagy Alexandra, 60.), Pádár Anita (Palkovics Nóra, 62.), Kaján Zsanett, Diószegi Fanni (Nagy Lilla, a szünetben) – Méry Rita felállásban küldte fel övéit. Nem kellett sok idő, és a prágaiak vezetést szereztek. A 11. percben talált be a cseh együttes, amelyet a huszonharmadikban Pádár egalizált, de ezzel el is lőtte a puskaporát az MTK. A szünetig még kétszer betaláltak a bordó-fehérek, fordulás után azonban nem kegyelmeztek, és egy hatost vágtak a magyaroknak, akik így két vereséggel térhettek haza.

Medgyes Péter a következőképp értékelte a Sparta Praha elleni két összecsapást a klub honlapján: „Hazudnék, ha azt mondanám, elégedett vagyok a Csehországban látottakkal, hiszen tudásunkból csak keveset mutattunk meg a két mérkőzésen. Voltak periódusok, melyek megfelelőek voltak, és olyanok is, melyeken gyorsan javítanunk kell. Sajnos a fárasztó utazáson nem tudták a lányok túltenni magukat, vasárnapra már teljesen szétesett a játékunk. Ettől függetlenül a közelgő BL-selejtező előtt roppant hasznos volt a prágai kiruccanás, hiszen így már tudjuk, mire kell a leginkább odafigyelnünk a montenegrói három meccsen, ha tovább szeretnénk jutni. Márpedig csak és kizárólag az lenne elfogadható a csapattól.”

Azonban nemcsak mérkőzéseket vívtak a kék-fehérek, ugyanis megszerezték a kétszeres válogatott Aschenbrenner Rékát, így immár három jó képességű kapussal számolhat a szakmai stáb a következő idényben. Aschenbrenner a legutóbbi idényt a Honvéd együttesében töltötte, de korábban megfordult a Ferencvárosban is. A piros-feketéktől érkező játékos ugyanakkor könnyített edzéseket végez, miután a rájátszás végén vállsérülést szenvedett.

Gavalovits Sándor