Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: Már nem a klub játékosa Vasiljevic

Közös megegyezéssel felbontották Dusan Vasiljevic szerződését a IV. kerületben, számolt be a lila-fehérek hivatalos honlapja.

Elköszönt a Megyeri úttól Dusan Vasiljevic. - fotó: sport.hir24.hu

Elköszönt a Megyeri úttól Dusan Vasiljevic. – fotó: sport.hir24.hu

Várható volt, hogy Nebojsa Vignjevic döntése után lépni fog Dusan Vasiljevic. A szerb középpályás azután került ki a keretből, hogy Vignjevic szerint önös érdekeit előtérbe helyezte, amivel kivívta az edző nemtetszését. „Hétfőn, azaz a mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy az Újpest FC közös megegyezéssel felbontotta a szerb középpályás szerződését, így Dusan Vasziljevics már nem a Megyeri úton folytatja.” – áll az Újpest hivatalos közleményében.

Vasiljevic szerepelt Békéscsabán, Kaposváron, majd a Videotonban is, ahol 2011-ben bajnoki címet szerzett, de sokat nem játszott. 227 bajnokin 45 góllal segítette aktuális csapatát. A lila-fehérekkel nyerte meg a Magyar Kupát és Szuperkupát is 2014-ben, az idei bajnokságban 17-szer lépett pályára kezdőként, míg két alkalommal csereként kapott lehetőséget, három gólt szerzett, többek között 2014. szeptember 21-én, a Ferencváros elleni derbin győzelmet érő találatot.

Gavalovits Sándor