Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Forradalmi hangulat az interneten! – kinek lesz jegye a magyar-románra!?

Ahogyan az várható volt, hatalmas az érdeklődés a magyar-román selejtezőmérkőzés kapcsán. A jegyárusítás hétfőn délelőtt 10:00-kor “elindult”, igen ám, csakhogy interneten ezidáig lehetetlen hozzájutni a jegyekhez, pedig már 10:45-et írunk, s ki tudja mikor lesz változás…!

Egy remek hozzászólást csíptünk el az interneten – “Az mlsz szerint azért kell a a szurkolói kártyát kiváltani, hogy gyorsabb és kényelmesebb legyen a jegyvásárlás. Remélem már dolgoznak a meggyőző sajtóközleményen, amiben megmagyarázzák, hogy miért van lefagyva 25 perce az mlsz jegyárusító oldala, miközben személyesen, kártya nélkül simán megy az értékesítés…”

A kommentek, hozzászólások többsége egyébként nem szalonképes…

Bizonyára a szövetség és a jegyeket értékesítő honlapok is tisztában voltak azzal, hogy milyen lesz az érdeklődés a mérkőzés iránt. Akár 80-90 ezer jegyigény is befuthat, holott csak 22 ezer néző befogadására alkalmas az érintett stadion. A jegymester.hu és az meccsjegy.mlsz.hu is tisztában kell, hogy legyen a saját kapacitásával, azzal, hogy oldaluk milyen terhelést bír. Felvetődik a kérdés, hogy miért nem tettek az ügy érdekében valamit!? Miért nem erősítették meg szervereiket? A bevétel  egy százaléka elég lenne ehhez, mégsem tettek semmit, ez pedig felháborító. Persze a jegyek így is és úgy is elkelnek…!

Ha összegezni szeretnénk röviden, annyit mondhatunk: SZÉGYEN!

10:00 – Ekkor indult volna a jegyértékesítés!

10:54 – Még mindig túlterhelt az internetes rendszer! A fővárosiak személyesen vehetnek jegyeket, de mi van a vidékiekkel…!?

10:58 – jegyet egyébként személyesen Budapesten lehet csak váltani a Bálnánál és a Syma Csarnok előtt.

11:00 – Nem csak a jegyértékesítő felület, a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja (mlsz.hu) is kompletten feladta a szolgálatot.

11:03 – Szurkolói üzenetet kaptunk: “57 perc után sikerült!!! – a pénzt levonta, a jegyeket nem látjuk sehol…” (Hozzátesszük, hogy ez Budapesten történt, vidéken még mindig elérhetetlen a rendszer)

11:13 – Eltelt újabb tíz perc, a helyzet pedig változatlan.

11:25 – Jelentjük, hogy betöltött a jegymester.hu, de jegyet továbbra sem lehet venni, s azt sem látjuk, mennyi jegy van még, ha van egyáltalán…!

qwe

11:32 – Elcsíptünk egy újabb kommentet, egy helyszíni vásárlótól: “Reggel 7 óra óta sorban álltunk, kb 45 perce kézben van a jegy!”

11:38 – Szerkesztőségünk egyik kollégája eljutott a jegyrendelésig, kosárba is tette, de fizetni még nem engedett neki a rendszer. FIGYELEM! – Mindenki nyugodjon meg, azt mondja, rengeteg jegy van még!

HIVATALOS MLSZ KÖZLEMÉNY ÉRKEZETT (ők is gyorsak voltak)
– A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Facebook-oldalán közleményt jelentetett meg, melyben elnézést kér a drukkerektől. – “A Magyar Labdarúgó-szövetség ezúton kér elnézést a Magyarország–Románia Eb-selejtezőre interneten jegyet vásárolni szándékozó azon szurkolóktól, akik az online rendszert támogató szerver akadozása miatt jelenleg nem tudnak jegyhez jutni.”

– Az MLSZ partnere, a Ticket Express – melyet a szövetség jó időben, a rendszer alapos tesztelésére kért –, egy órával az értékesítés kezdete előtt, 9 órakor a várt terhelés 15-szörösét mérte, sokan ezért nem érik el jelenleg a meccsjegy.mlsz.hu-t! A TEX tájékoztatása szerint a hiba elhárítása folyamatban van.

11:59 – A jegyek fele már elkelt 11454 jegy van még a rendszerben! (Foglalni még mindig nem enged, nekünk legalábbis)

jegymester

12:11 – Jelentjük, hogy több mint két óra elteltével sem sikerült még jegyet váltanunk, több mint 10 ezer szurkoló azonban már belépővel rendelkezik. Az esélyek nem egyenlőek szurkoló és szurkoló között…!

12:20 – Egerből jelentik: – “Mi Egerben 3 órát vártunk az esőben mire azt mondták, hogy mindenki menjen haza és próbálkozzon a neten, mert egy jegyet sem tudnak eladni a rendszer lefagyása miatt. Ahogy nézem itt a neten sem lesz ebből jegy hiába a kártya, egyszerűen nem lehet jegyhez jutni.”

12:37 – A jegyaruhaz.hu tájékoztatása: “A JEGYÉRTÉKESÍTÉS JELENLEG SZÜNETEL, UGYANIS AZ ORSZÁGOS ÉRTÉKESÍTÉSI RENDSZER LEÁLLT!” – nem mintha eddig olyan gördülékenyen működött volna…!

A következő képet 12:38-kor kaptuk, jegy van még bőven (10677) , az utóbbi bő fél órában 777  jegy talált gazdára!

jegyek

12:56 – Lassan három órája áll a bál, továbbra is fagyott a rendszer! A Magyar Labdarúgó Szövetség eddig sem örvendett nagy népszerűségnek a szurkolói körökben, ez a mai eseménysor egy jó nagy ÖNGÓL Csányi Sándorék részéről.

13:04 – “Boldogság három óra után!” – van akinek sikerült

11813358_890414791005660_5533231503525169201_n (1)

13:15 – Egy csalódott szurkoló: “Én azt javasolnám, hogy MOST kezdjen el valaki szervezni egy esti “flash mob-ot” az MLSZ székház elé, ahol mindenki “megköszönhetné” az MLSZ-nek a “gördülékeny és sikeres” jegyvásárlást, valamint az “előnyöket biztosító” szurkolói kártya nem végleges kivezetését!!!!”

13:16 – Idő közben az mlsz.hu helyreállt az értékesítő honlapokkal ellentétben. A következő címmel jeleníttették meg cikküket: Rendkívüli roham a jegyekért

13:18 – mlsz.hu cikkrészlet: “Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában”

13:22 – Ebben a pillanatban már csak 9078 szabad  jegy van, az elmúlt szűk egy órában 1599 jegy talált gazdára.

13:51 – Fogynak a jegyek, immáron csak 8529 szabad hely van!

wwwwww

14:15 – Most már nekünk is nagyon elegünk van, mi sem tudtunk még jegyeket szerezni, sőt, az utóbbi húsz percben újabb infót sem tudtunk szerezni arról, hogy mennyi jegy lehet még. Amint van erről hírünk, frissítjük a cikket.

14:29 – FRISS! – Ebben a pillanatban 7875 jegy van még!

14:51 – BRÉKING! A Magyar Labdarúgó Szövetség  hivatalos facebook oldalán állítja, hogy 5029 jegy talált gazdára 14 óráig…! Ennek minden más információ ellent mond, a jegyértékesítő oldalakon teljesen más adatokat látni…!

15:00 – Öt órája áll a bál, a Magyar Labdarúgó Szövetség cikkéhez pedig pofa kellett a legtöbb hozzászóló szerint (“Ne infót adjatok, hanem jegyeket”) — Rendkívüli roham a jegyekért

15:26 – Fogalmunk sincsen, hogy akkor most mi a hivatalos és mi nem, a szövetség és a jegyeket árusító oldalak adatai nem igazán egyeznek. A jegymester.hu ebben a pillanatban 7077 igényelhető jegyet tart még számon.

Idő közben pedig Újpest polgármestere Wintermantel Zsolt a Facebook-oldalán „emlékeztetőül” felelevenítette Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének a márciusi válaszlevelét: “Azt különösen fájlalom, hogy Ön felelős városvezetőként kevesebbet ért meg a labdarúgással kapcsolatos szervezési feladatokból, gyakorlatokból, mint a szurkolók többsége. Ha jól tudom, Ön ellenzi a szurkolói kártya intézményét, amely jelen levele után különösen érthetetlen számomra, hiszen ezen eszköz megfelelő, és mindenki által támogatott használata esetén a jegyvásárlás kényelmesebbé, egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Sőt, kártyával, interneten az említett mérkőzés napján is vásárolhat jegyet minden érdeklődő.” – akkor Csányi Sándor válaszlevelére Wintermantel röviden reagált – “Aha, mesélj még” – most pedig nyeregben érezheti magát, ezt mutatja facebook posztja is.

16:13 – Ellentmondásos információk! Egyik ismerősünknek azt mondták az egyik irodában, hogy már csak 2000 jegy van és a 3500 forintosak teljesen elfogytak. A jegymester.hu ebben a pillanatban 6225 szabad jegyet mutat, a szövetség pedig nem adott ki újabb információkat, tájékoztatásuk szerint 14 óráig 5029 jegy kelt el. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy most akkor mi a helyzet, még a szövetség sem tudja összehangolni jegyértékesítőivel, hogy akkor most hány jegy van!?

16:15 – Sok a felszólaló, egyesek tüntetést szerveznének a szövetség székházához, mások pedig a kártyarendszer megbuktatását követelik.

16:23 – Újabb facebook bejegyzést tett közzé a Magyar Labdarúgó Szövetség: “Az eladott jegyek száma a magyar-román mérkőzésre 16 órakor: 7276.”

16:50 – Egyre többen jutnak jegyhez, az adatok legalábbis erről árulkodnak. Nem tudjuk hogyan, nekünk még mindig nem sikerült. A jegymester.hu adatai teljesen ellentmondanak a szövetség adataival, előbbin már csak 5561 értékesíthető jegy van.

16:57 – Jó lenne, ha az ilyeneket Csányi Sándorék is megkapnák, nem csak hozzánk jutna el…

11802054_685549768212525_1419196942_n

17:01 – Kapjuk az információt, hogy vidéken mindenütt áll a bál, Kaposváron és Tatabányán sem megy a rendszer, ahogyan másutt sem, pedig immáron 7 órája “folyik a jegyértékesítés”. Érkezett olyan felvetés is, hogy miként van az, hogy Budapesten két helyszínen minden működik, vidéken pedig semmi sem jó? Erre is szeretnénk választ kapni…

17:25 – A jegymester.hu adatai szerint már csak 4591 jegy van…!

17:35 – Veletek küzdünk, nekünk sincsen még jegyünk, ám szomorúan kell, hogy konstatáljam, nagyon kevés 3500 és 4500 forintos jegy maradt már csak a jegymester.hu adatai alapján. Lassan 8 órája próbálkozunk veletek együtt, ám úgy fest, hogy sokunk számára ez egy reménytelen küzdelem…!

20:09 – Elnézést a hallgatásért, de sajnos a helyzet változatlan azt leszámítva, hogy a jegymester.hu adatai szerint szép lassan elfogynak a jegyek, míg a szövetség sem hivatalos oldalán, sem pedig közösségi portálján nem adott ki újabb információkat. Kommunikációból is kapnak tőlünk egy jó nagy karót, még erre sem képesek…! Jegyek száma így 20 óra után, 10 órával a jegypénztárak “nyitása” után 2494!

FIGYELEM! – Most a szurkolók jönnek! A FociClub.hu szerkesztősége levelet készül címezni az MLSZ-nek, Csányi Sándor elnök úrnak! Szeretnétek választ kapni kérdéseitekre? Itt a lehetőség, hogy kérdezzetek Tőle!!! Részletekért KATT!!!

Csányi Sándor közleményben reagált a történésekre – “A magyar labdarúgás barátainak és a válogatott csapat szurkolóinak elsöprő többségéhez hasonlóan magam is megdöbbenéssel figyeltem mindazt, ami a magyar-román mérkőzés jegyértékesítése kapcsán a mai napon történt. E nehéz nap végén éppen ezért először is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek kényelmetlenséget okoztunk, akik hosszú órákig álltak a sorban vagy próbálkoztak sikertelenül az online jegyvásárlással. Azt tudtuk előre, hogy az óriási érdeklődés miatt nagyon sok csalódott szurkoló lesz, akinek nem juthat jegy, ugyanakkor a szövetség elnökségének az volt az elvárása, hogy a különböző lehetőségek között lévő szurkolók közel azonos eséllyel juthassanak kényelmesen jegyhez. Az, hogy ez nem így történt, felveti annak szükségességét, hogy megvizsgáljuk a felelősség kérdését, akár a szövetségben, akár az értékesítést végző partnereink között. Bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó válogatott mérkőzés, amikor az érdeklődők több stadiont is megtöltenének, ugyanakkor ígérhetem, mindent megteszünk, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen problémákat okozott a jegyvásárlás. “

Csányi Sándor,
az MLSZ elnöke

21:40 – Idő közben 2000 alá csökkent a szabad jegyek száma, pontosan 1776 tiket vár még gazdájára…!

22:27 – Teljesen behalt mindkét értékesítő oldal, percek óta elérhetetlenek, mintha leállították volna őket!

23:08 – Gyakorlatilag kitehető az elfogyott tábla, a jegymester.hu-n már nem sok gazdátlan jegy található.

Őszi Ádám