Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Leicester tündérmeséje ma valósággá válhat

A Premier League éllovasa ma délután a Manchester United csapatával játszik, és ha legyőzik őket, a bajnokságot is megnyerik.

33A94F5E00000578-3567517-image-a-9_1462093386019

Forrás: Daily Mail

Egy évvel ezelőtt a Leicester City a kiesés ellen menekült a bajnokság záró fordulóiban, de az utolsó meccsek jó formája miatt sikerült kiharcolniuk a bennmaradást. 2015 júliusában új edzőt szerződtettek, Claudio Ranieri személyében. Már az első augusztusi meccsüket a Sunderland ellen egy 4-2-es győzelemmel ünnepelték, és innentől kezdve a Leicester elindult a tabella első helyéhez vezető úton. Jelenleg 76 ponttal vezetik a bajnokságot, a második helyen álló Tottenham 5 ponttal van lemaradva tőlük. A Spurs a hétvégén 1-1-es döntetlent játszott a West Bromwich csapatával, így a Leicester esélyei óriásira nőttek. Érdekesség, hogy a jelenlegi 76 pont majdnem kétszer annyi, mint amivel tavaly sikerült bennmaradniuk az első osztályban.

A csapat edzője, Ranieri elmondása szerint, 50 évente fordul elő olyan, hogy egy kevés pénzzel rendelkező kiscsapat legyőzi a nagyokat. Ilyen megdöbbentő győzelem lehetett az Ipswich Town bajnoki címe az 1961-62-es idényben, akik a másodosztályból érkezve nyerték meg a Premier League-t. A fogadóirodák rémálma az ilyen győzelem, augusztusban 5000-szeres szorzót adtak a Leicester győzelmére, így aki akkor fogadott rájuk, mára gazdag embernek mondhatja magát.

A Leicester nem rendelkezik sztárjátékossokkal, viszont az idény során azzá válhattak, köszönhetően Ranieri munkájának, aki kihozta belőlük a legjobbat, aki hitt bennük, hogy épp olyanok, esetleg jobbak is, mint a nagy csapatok drága játékosai. Elmondása szerint teljesítményüknek titka abban rejlik, hogy az első meccsek óta egymásért és a csapatért játszanak szívvel-lélekkel, nem figyelve arra, hogy ki ellen kell a pályára lépniük. Ezzel a Leicester megmutatta a világnak, mit lehet elérni lélekkel és eltökéltséggel.

A csapatnak három pontot kell elhozniuk az utolsó három meccsen, ha meg szeretnék nyerni a bajnoki címet. Ha ma legyőzik a „Vörös Ördögöket”, akár ma megszerezhetik a trófeát. A Tottenham holnap a Chelsea csapatával találkozik, akik kijelentették, hogy a Leicestert szeretnék bajnokként viszontlátni, és ezért megtesznek mindent a Spurs elleni meccsen, hogy így is legyen.

Szigeti Andrea