Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maradona bírálta a szerinte meggondolatlan Messit!

Diego Maradona szerint, Messi nem igazán volt tisztában döntése súlyosságával, amikor azt mondta, hogy nem kíván többé szerepelni az argentin válogatottban.

Mint ismert, Lionel Messi a 2016-os centenáriumi Copa America elveszített fináléja után előbb bejelentette hogy nem lesz többet argentin válogatott, majd nem sokkal később, az új argentin szövetségi kapitány, Edgardo Bauza – na és persze az argentin nép – unszolására meggondolta magát, és mégis folytatja a nemzeti csapatban.
Az argentinok élő legendája, Diego Maradona úgy érezte, nem mehet el szó nélkül Messi döntése mellett!

“Megértem hogy el volt keseredve, hiszen a pályán volt mindhárom döntőben, de Messi teljesen értelmetlen döntést hozott! Tudom, mostanra meggondolta magát, de rengeteg argentin sírt miatt! Amikor bejelentette, hogy nem kíván többet a válogatottban szerepelni, az olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy ‘Argentina ezentúl nem nyerhet semmit, soha nem fog sikerülni!'” – így az ‘isteni Diego, aki még oda is szúrt egyet a Barca klasszisának.
“Remélem átérzi, hogy most szenvednie kell az argentin népért! Ez az egész bejelentés csak egy terelés volt, hogy így ússza meg azokat a kritikákat, amiket kapott volna a két Copa-kudarc és az elveszített VB-döntőt követően!”

(Kép: latintimes.com)

Nagy Ákos