Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rangadót nyert a Legia Warszava – lengyel körkép

Két hónappal ezelőtt arról értekeztem, hogy a bajnokság legnagyobb esélyesei a Lechia, a Legia és a Lech Poznań. Az akkor második helyen álló Jagielloniát leírtam, mondván, hogy ki fognak pukkadni, és a másik három jobb erőkből áll. Ehhez képest, majd úgy látjuk, hogy a Jaga igenis bajnokesélyes, de a Legia is megállíthatatlannak tűnik. Íme társoldalunk az ekstraklasa.hu írása. 

legia-lech2017-777x437

Két hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a Legia képes lesz idegenben győzni minden nagy riválisa ellen. Márpedig ez történt. Jacek Magiera egészen elképesztő sorozatot produkált. Mióta ő az edző, a varsói gárda minden idegenbeli bajnokiját megnyerte. Most már sorozatban nyolc győzelemnél járnak, ami klubrekordnak számít. Különösen fontos volt az utolsó két győzelem. A bajnoki címvédő mind Gdańskban, mind Poznańban fordítani tudott és 2:1 arányban megnyerte mind a két meccset. Így most nem csupán a 2. helyen állnak, hanem négy ponttal leszakad tőlük a 3. helyen álló Lechia, hat ponttal pedig a 4. helyen álló Lech. Óriási előny ez most már, hiszen mindössze két forduló van hátra az alapszakaszból.

A Legia Warszawa nyolcszor győzött sorozatban idegenben:

2016. 10. 27. Korona Kielce 4-2
2016. 11. 18. Jagiellonia Białystok 4-1
2016. 11. 27. Śląsk Wrocław 4-0
2016. 12. 11. Piast Gliwie 5-1
2017. 02. 11. Arka Gdynia 1-0
2017. 03. 03. Zagłębie Lubin 3-1
2017. 03. 19. Lechia Gdańsk 2-1
2017. 04. 09 Lech Poznań 2-1

A Lech Poznań elleni rangadóra 41 ezer néző előtt pokoli hangulatban kerül sor. A Lech a héten bejutott a lengyel kupa döntőjébe, így a hangulatra nem lehetett panasz. Nyilván a játékosok is úgy gondolták, hogy ezzel a lendülettel a Legiát is gyorsan kiütik. Az első 10 percben úgy is tűnt, hogy ez sikerül nekik, hiszen az egyik helyzet után dolgozták ki a másikat, nem kis gondot okozva ezzel a fővárosiak védelmének. Mivel azonban gól nem született, a Legia kezdett magához térni, és szépen lassan átvette a játék irányítását. Bátran mondhatjuk, hogy a meccs színvonala a Bundesliga meccsekéhez hasonló volt, Nagy iram, küzdelem és szebbnél szebb akciók, a végén pedig óriási helyzetek mindkét oldalon.

A gól azonban csak nem jött össze, pedig Guilherme még a felső lécet is eltalálta egy fejessel. Majd éppen az ő helyére állt be Nagy Dominik. Nagy egy bő fél órát kapott, azt hiszem élete legjobb meccsén a legnehezebb pillanatban lépett pályára. A Lech ugyanis nem sokkal később vezetést szerzett.

Érdekes váltás volt egyébként a Legia csatárposztján. Kucharczyk lejött, ekkor Odjidja és Radovic játszott csatárt, majd később Hamalainen állt be, így ő lett az ék. Jellemző, hogy a télen igazolt cseh Necid és az afrikai Chukwu még a keretben sem volt, annyira nem váltak be. Magiera pedig nem szeret kockáztatni. Végülis, jól döntött, Hamalainen lett a nyerő ember. Előbb azonban Dąbrowski egyenlített, majd a finn fejelte a győztes gólt akkor, amikor már semmire nem maradt idő.

Forrás: ekstraklasa.hu

A meccs összefoglalója:

Nagy Dominik kapcsán azonban jegyezzük meg, hogy kétszer is eltalálta a kaput, ezzel ő és Dąbrowski volt a legjobb, a többiek maximum egy alkalommal voltak erre képesek. Ezen kívül kétszer szerzett labdát és kétszer veszítette el, egy alkalommal pedig szabálytalankodtak vele szemben. A három csere közül (rajta kívül még Jodłowiec és Hamalainen állt be) Nagy volt a legaktívabb, igaz Hamalainen győztes gólt lőtt. Egy ilyen felfokozott hangulatú meccsen egyáltalán nem volt rossz teljesítmény a magyar középpályásé.

A Legia ezzel óriási lépést tett a címvédés felé, de ne feledjük, a Jaga is tartja magát. Pénteken hihetetlen meccsen 4:3-ra győzött a Lubin otthonában. Igazából most két olyan forduló lesz, amelyekben minden élen álló csapattól elvárható a 6 pont begyűjtése. Ha ez így lesz, akkor a play off utolsó fordulójában Jaga-Lechia és Legia-Lech meccsek lennének….

Lech Poznań – Legia Warszawa 1-2
Nézőszám:
41 026.

Gólok: Tomasz Kędziora 82., ill. Maciej Dąbrowski 87, Kasper Hämäläinen 90

Lech: 30. Matúš Putnocký – 4. Tomasz Kędziora, 35. Jan Bednarek, 3. Lasse Nielsen, 22. Wołodymyr Kostewycz – 10. Darko Jevtić (86, 55. Abdul Aziz Tetteh), 14. Maciej Gajos, 6. Łukasz Trałka, 86. Radosław Majewski, 8. Szymon Pawłowski (66, 17. Maciej Makuszewski) – 24. Dawid Kownacki (73, 11. Marcin Robak).

Legia: 1. Arkadiusz Malarz – 55. Artur Jędrzejczyk, 5. Maciej Dąbrowski, 2. Michał Pazdan, 14. Adam Hloušek – 6. Guilherme (58, 21. Nagy Dominik), 15. Michał Kopczyński (85, 22. Kasper Hämäläinen), 75. Thibault Moulin, 8. Vadis Odjidja-Ofoe, 32. Miroslav Radović – 18. Michał Kucharczyk (77, 3. Tomasz Jodłowiec).

Így őrült a Legia-tábor a győztes gólnál

A Legia-tábor “tüzezett”

A Lech-tábor