Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Morata nélkül nem sok köze lenne a Real Madridnak a bajnoki címhez

Több ember is megmentette már a Real Madridot a szezonban a pontvesztéstől, közülük legtöbbször pedig Sergio Ramos neve merül fel, viszont Alvaro Morata még nála is jobban kiemelkedik a szerzett gólok fontosságával. 

14933213785677

Forrás: Marca

Alvaro Morata szerepe óriási abban, hogy a Real Madrid még mindig a legesélyesebb a bajnoki címre. A ligában összesen 13 gólnál tart, és szinte mindegyik fontos pontokat jelentett a királyi gárdának. Nélküle a Real Madridnak 12-vel kevesebb pontja lenne a bajnokságban. Ha minden sorozatot figyelembe veszünk, 15 mérkőzésen szerzett gólt eddig, és a Real Madrid mind a 15 mérkőzést megnyerte. A fontos  gólok megszerzésében is remekül teljesít, hiszen a bajnokságban játszott 11 mérkőzésen, amin betalált, 4 alkalommal lőtt első gólt, két alkalommal pedig utolsó találatával nyerte meg a Real Madridnak a mérkőzést.

A spanyol csatár viszont így is csak másodhegedűs a Real Madridban a BBC, és főleg Benzema mögött. Hiába játszik nagyon jól, és hiába ő Cristiano Ronaldo mögött a második legtöbb gólt szerző játékos a szezonban, Zidane csak nagyon kevés lehetőséget ad neki, ami miatt a nyáron valószínűleg távozni is fog a klubtól. Morata minden sorozatot figyelembe véve mindössze 1683 percet töltött a pályán, és ezalatt 18 gólt szerzett.

Sz.A.