PL: Kane-mesternégyes, Son-dupla, a Spurs szétcincálta a Leicestert! – VIDEÓVAL

Immár majdnem hiánytalan az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) tabellája, egyetlen mérkőzés hiányzott a mai napon, mielőtt ráfordulunk a hétvégi zárókörre. Ez az egy elmaradt találkozó pedig a tavalyi bajnok Leicester City és az idén ezüstérmet szerző Tottenham Hotspur összecsapása volt.

2017-05-18T200538Z_138139538_MT1ACI14794817_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-LEI-TOTKane talál a hazai kapuba (fotó: premierleague.com)

Furcsa módon a két csapat úgy futott neki a mérkőzésnek, hogy talán a Leicester számára volt nagyobb tétje a meccsnek. Ugyanis a Spurs biztos második helyezett, se előre, se hátra nem mozdulhat már, míg a “rókák” küzdenek a legjobb tízbe kerülésért, sőt a 8. helyre is esélye van még Craig Shakespeare csapatának.
Ahogy az várható volt, a Tottenham birtokolta többet a labdát, ugyanakkor az első kaput találó lövés a hazaiaké volt, a 9. percben Jamie Vardy lövését hárította Lloris kapus. Viszont ahogy telt az idő, egyre komolyabb nyomás alatt futballozott a Leicester, a 15. percben Son Heung-Min kísérlete maradt ki, majd néhány pillanattal később a szezonban igen kevés lehetőséghez jutó Moussa Sissoko vállalkozott lövésre, de fölé tüzelt.

Nem kellett eltelnie fél órának se ahhoz, hogy fölényét gólra váltsa a londoni csapat: a 25. percben Fuchs igencsak elvétett egy felívelt labdát, melyre így Son csapott le, majd az öt és feles sarkáról az érkező KANE-hez passzolt, aki megszerezte a vezető gólt egykori csapata ellen! 0-1. Ezzel a Leicester City lett az a csapat, amely ellen legtöbbször betalált a 23 esztendős támadó.
A gól után mindössze három percnek kellett eltelnie, hogy újra veszélyeztessen a Tottenham: Dele Alli fejelt Benalouane fölé emelkedve, ám Schmeichel bravúrral védte a kísérletet! A 36. percben azonban már tehetetlen volt, remek támadást vezetett ugyanis a Spurs, Alli hanyag löbböléssel találta meg SON-t, aki kapásból a hazai kapuba bombázott. 0-2!
Nem úgy tűnt, hogy ezen a napon lapot osztanak 2016 bajnokának, momentuma se nagyon volt ugyanis a Leicesternek. Ellenben a Spurs nagy kedvvel játszott annak ellenére is, hogy számukra nem volt komoly tétje az összecsapásnak.

Csapata kilátástalan játékát látva Shakespeare nem várt sokáig a változtatással, a szünetben beküldte Islam Slimanit Okazaki helyére. Némileg fel is pörgött a Leicester, és a szurkolók is érezték, hogy most kell odaállni igazán a csapat mögé. Az 53. percben kaput találó lövésig is eljutottak a “rókák”, Mahrez löketét fogta meg Lloris. Nem sokkal ezután viszont megint a Spurs riogatott, Son kis híján pont ugyanolyan gólt szerzett, mint az első félidőben, de félollós lövése ezúttal célt tévesztett. Az 59. percben járt a mérkőzés, amikor Vardy ki tudott lépni egy indítással – lesről – , Lloris kirohanva mentett, de a labda a hazaiakhoz került, akik gólt érően végig is vitték a támadást. CHILWELL talált be, ez volt a 19 esztendős balhátvéd első gólja a kékek felnőtt csapatában! 1-2. Ám mielőtt nagyon elkezdtek volna reménykedni a hazai drukkerek, megrázta magát a Spurs: türelmesen felépített támadással jutottak el ismét Schmeichel kapujáig, KANE pedig a hálóba passzolta a középre fejelt labdát. 1-3 a 63. percben!

Shakespeare ezt követően harcba dobta Demarai Gray-t a végig indiszponáltan futballozó Benalouane helyett, ez pedig támadószelleműbb formációra való átállást eredményezett. Csakhogy a Tottenham-et mindez nem igazán érdekelte: a 71. percben könnyedén végigvitt egy kontrát a vendég csapat, SON remek csellel alakított ki lövőhelyzetet magának Simpsonnal szemben, majd meglőtte második gólját egy pontos távoli lökettel. 1-4!
Ezután alaposan kifogyott a szufla a Leicesterből, a 84. percben Harry Kane tizenhatos előteréből leadott lövése mellé ment. A 89. percben viszont ugyanonnan lőhetett, és ekkor már nem hibázott KANE, gyönyörűen húzta vissza a labdát a rövidre. 1-5, a góllövőlista élére repült az angol. Na de van-e ennél feljebb? Bizony ám! 92. perc: KANE megint jött, megint gólt lőtt. 1-6, igazán pocsék nap kerekedett ebből a “rókák” számára. Végül ez is lett a meccs végeredménye, egy igencsak elégedett, és egy felettébb letargikus csapat vonulhatott le a pályáról.

PREMIER LEAGUE, pótolt mérkőzés:

Leicester City – Tottenham 1-6 (0-2)
Helyszín: Leicester, King Power Stadion; Vezette: M. Oliver
Gólszerzők: Chilwell (59.) ill. Kane (25., 63., 89., 92.), Son (36., 71.)
Sárga lapok: Albrighton (65.), Gray (75.), Simpson (80.) ill. Sissoko (65.)

Leicester: Schmeichel – Simpson, Benalouane (Gray 66.), Fuchs, Chilwell – Mahrez, Ndidi, Amartey, Albrighton – Okazaki (Slimani 46.), Vardy (Musa 79.). Vezetőedző: C. Shakespeare

Tottenham: Lloris – Dier, Alderweireld, Vertonghen – Sissoko (N’Koudou 90.), Wanyama, Dembélé (Lesniak 85.), Davies – Alli, Son (Janssen 78.), Kane. Vezetőedző: M. Pochettino

A mérkőzés összefoglalója:

A Premier League jelenlegi állása:

Névtelen

A góllövőlista élmezőnye:

Névtelen2(Táblázatok forrása: eredmenyek.com)