Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Intertől menesztett tréner a Crystal Palace kispadján – hivatalos

A Crytal palace hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idénytől az olasz Inter csapatától menesztett holland szakember, Frank de Boer veszi át a csapat irányítását.  

Large

Forrás: Crystal Palace hivatalos oldala

A Crystal Palace a hivatalos oldalán jelentette be, hogy három évre aláírt hozzájuk Frank de Boer. A holland tréner 2010-től négy bajnoki címet nyert az Ajaxnál sorozatban, ahol 2016-ig dolgozott. Még abban az évben az Inter nevezte ki vezetőedzőjének, itt viszont nem maradt túl sokáig. Az eredmények elmaradása miatt még a szezon felét se érte meg, 11 bajnoki meccs után menesztették.

A londoni klub nagyon izgatott az új edző érkezése miatt, amiről Steve Parish, a Crystal Palace igazgatója is beszélt.

“Már egy ideje egy olyan rendszert vezettünk be a klubnál, hogy képesek legyünk olyan kaliberű és tapasztalt edzők leigazolására, mint amilyen de Boer is. Örülök, hogy a Crystal Palace-nál üdvözölhetem, és tudom, hogy alig várja, hogy elkezdhesse nálunk a munkát.”

De Boer is örül a kinevezésnek, amit örömmel meg is osztott a klub hivatalos honlapjának.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a Crystal Palace edzője leszek. Nagy megtiszteltetés egy ilyen történelmi klubot irányítani, amely világszerte ismert kivételes szurkolói miatt. Ez egy hatalmas lehetőség számomra, és alig várom hogy megkezdjem a munkát a Premier League-ben a játékosokkal és az edzői stábbal.”