Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fradista ifjú Soroksáron

Köztudomású, hogy a Ferencváros fiókcsapataként üzemel az NB II-es Soroksár, s mint ilyen rendre érkeznek is kölcsönbe játékosok a IX.kerületből. Az előző évi keretből sokan távoztak a Soritól, köztük több Fradi-nevelés is, s eddig csak Derekas Zoltán öltözött zöld-fehérből sárga-feketébe. Most Dragóner Attila tudatta a szurkolókkal, hogy az egyik legnagyobb Fradi tehetség Lakatos István is Lipcsei Péter csapatában folytatja.

lakatos - ftcLakatos egyelőre leveszi a zöld-fehér mezt (fradi.hu)

Lakatos István 1999-ben született, s már két évvel ezelőtt bemutatkozott a Fradi első csapatában. Egy Puskás Akadémia elleni NB I-es találkozó utolsó negyedórájára küldte be Thomas Doll. Lakatos azóta is rendre a zöld-fehérek első keretével tréningezett, de pályára csak edzőmeccsen küldte a német tréner. Most a következő egy évben folyamatos játékkal bizonyíthatja, hogy hiba volt lemondani róla. Lakatost további fradisták követhetik, hiszen nemrégiben többen profi szerződést kötöttek, s a hírek szerint a következő idényben csak Csonka András, Kundrák Norbert, Csernik Kornél és a harmadik számú kapus Varga Ádám lesz az első keret tagja.

Közben egy távozóról is beszámolt a Soroksár hivatalos oldala. Sándor István a Ceglédnél állt edzésbe, így minden bizonnyal Klausz László csapatánál folytathatja pályafutását.

Endrődi Dávid