Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb: Csoportelső házigazda, pont nélküli Norvégia

Befejeződött az A csoport küzdelme, melyen végül a házigazda Hollandia és Dánia lépett a legjobb nyolc közé.

821724706_9399

A hagyományoknak megfelelően egy időben rendezik a harmadik csoportmeccseket, s az A csoportban az a furcsa helyzet állt elő, hogy németalföldi és skandináv rangadót rendeztek. Norvégia már a második kör után készülhetett hazafelé, miután Belgiumtól és Hollandiától is kikapott. A céljuk nem lehetett más, mint szépen búcsúzni, ám a dánok ellen végül ez sem jött össze, így a négy évvel ezelőtti ezüstérmes szerzett gól és pont nélkül esett ki. Pedig valamivel jobban futballozott, mint ellenfele, ám míg a dánok már a találkozó elején vezetést szereztek, addig a helyzeteikkel nem jól sáfárkodó norvégok csak keresték önmagukat. Azonban nem lett volna ennyire egyértelmű a dánok sikere, ha a szünet előtt Hansen értékesíti a megítélt büntetőt, mivel azonban kihagyta, a lélektani előny maradt a riválisnál. A második félidőben valamivel több lehetősége akadt a norvégoknak, de az extra játékidőben – tíz percet tett rá a kilencvenre a spori Hjelmseth ápolása miatt – sem tudtak mit kezdeni a masszívan futballozó dánokkal Ada Hegerbergék.

Eközben a németalföldi rangadón kiegyenlített csatát láthattunk. A belgák megnehezítették a már továbbjutó szomszédok dolgát, akik csak egy tizenegyesből tudtak vezetést szerezni az első félóra végéhez közeledve. Ám aztán a szünet után negyedórával jött a hidegzuhany. A belgák egy formás támadás végén Wullaert révén egalizálni tudtak. Nem tartott azonban sokáig az örömük a belgáknak, lévén Martens az utolsó fertályórára fordulva ismét megszerezték a vezetést, s ezt már nem engedték ki a kezükből. Hibátlan teljesítménnyel jutottak az egyenes kieséses szakaszba a rendezők.

Norvégia – Dánia 0-1 (0-1)
G.: Veje (5.)

Belgium – Hollandia 1-2 (0-1)
G.: Wullaert (59.) ill.: Spitse (27., 11-esből), Martens (74.)

A csoport végeredménye:
1. Hollandia 9 p. (4-1), 2. Dánia 6 p. (2-1), 3. Belgium 3 p. (3-3), 4. Norvégia 0 p. (0-4)

Gavalovits Sándor