Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lengyelország: A Wisla nyerte a krakkói derbit – videóval

Tegnap este a lengyel bajnokság 5. fordulójában került sor a krakkói derbire, ami nem hozott túl sok meglepetést az eredmény tekintetében, a listavezető Wisla Krakkow hozta el a három pontot. 

z22226295V

Forrás: krakow.wyborcza.pl

Habár egyértelműen a Wisla Krakow jelenleg a jobb formában lévő csapat, a Cracovia majdnem megtréfálta őket. A 26. percben Drewniak és Piatek játszották ki szépen a védőket, majd végül előbbi talált a kapuba, ezzel megszerezve csapatának a vezetést.

A meccs további részében is a Cracovia volt jobb, és sokáig úgy tűnt, hogy meg is nyerhetik a mérkőzést. Krakkói derbi révén természetesen többször is elszabadultak az indulatok, aztán a 76. percben Pestkát ki is állították második sárga lappal egy nagyon csúnya belépő után, így a vendégcsapatnak emberhátrányban kellett tovább futballozni. Ezt ki is használta a Wisla, aki vissza tudott térni a mérkőzésbe. A 80. percben Carlitos Lopez szlalomozott át a védők között, majd a kapus mellett a jobb sarokba lőtt, majd a 89. percben érkezett a győztes találat is, szintén Lopez révén, aki csak beadni akarta a labdát, de az végül bepattant a kapuba.

 

A Wisla Krakow továbbra is vezeti a bajnokságot, négy győzelemmel és egy verességgel, míg a Cracoviának nagyon rosszul indult a szezon. Jelenleg csak 14. helyen állnak, és csak egy mérkőzésüket tudták eddig megnyerni.

Wisla Krakow – Cracovia: 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Carlitos Lopez (80. 89.) ill. Piatek (26.)
Sárga: Silva (90+3.) ill. Covilo (45.), Pestka (57.),
Kiállítás: – ill. Pestka (75.)