Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymar Cavani eladását kérte?

A hétvégi PSG-Lyon csata elsősorban Neymar és Edinson Cavani “súrlódásai” miatt marad emlékezetes, a párizsiak két sztárja ugyanis több ízben is összekaptak a pontrúgások elvégzésén…Egyes pletykák szerint pedig Neymar nem is hagyta annyiban a dolgot…

neymarcavani

(Fotó:  AP)

A spanyol Sport szellőztette meg, hogy Neymar állítólag annyira kiakadt Cavanira, hogy az uruguay-i eladását követelte a vezetőségnél, konkrétan Nasser Al-Khelaifi tulajdonossal is beszélt az ügyben. A helyzet pedig a jól értesültek szerint olyannyira súlyos, hogy Neymar számára a közös folytatás állítólag “elképzelhetetlen”.

A PSG vezetése úgy tűnik tehát nehéz döntés előtt áll: vajon a 220 millió eurós szupersztárra hallgatnak, vagy kiállnak a csapatot 2013 óta szolgáló ikon mellett? Kíváncsian várjuk…