Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légióssors: Hazatérhet a lengyel légió

Két futballista, egy eset. A Pogonnál és a Legiánál is partvonalon kívülre került válogatottak térhetnek haza.

nagy-gyurcsó

Nagy reményekkel igazolták le a magyar válogatott két tagját Lengyelországban, de mostanra mindketten körön kívülre kerültek. Gyurcsó Ádámot a Pogon Szczecin, míg Nagy Dominikot a Legia Warsawa tette parkolópályára a közelmúltban, így mindkét labdarúgó válthat januárban. Igaz, Nagy esetében mindössze kölcsönadásról szól a fáma, míg Gyurcsót korábban összeboronálták a Wisla Kraków-val. Most új helyzet állt elő, mert a lengyel lapok szerint idehaza is kiköthet a Videotonnal bajnoki címet szerző szélső. A helyi sajtó most azt találgatja, hogy Gyurcsót a Diósgyőr igazolhatja le, míg Nagy Dominik kölcsönbe kerülhet haza. Az érdeklődő nem más, mint a Videoton, amely jelenleg második helyen áll az OTP Bank Ligában. Hogy ezekből mi valósul meg, nagy kérdés, az azonban biztos, hogy mindkét labdarúgóban sokkal több van, mint amit a lengyelek szerint kihoztak magukból. Mint arról korábban beszámoltunk, a Wisla nemrég nevezte ki Joan Carrillót a kispadra, ezt követően jött a lehetőség, hogy Gyurcsó ismét együtt dolgozhat a spanyol trénerrel, valamint szintén korábbi csapattársával, Nikola Mitroviccsal.

Az ügyletet ugyanakkor nehezíti, hogy Gyurcsónak élő szerződése van a szczecini együttessel. Ez lehet a probléma akkor is, ha netán Miskolcra kerülne. A diósgyőriek akkor tudnák megszerezni, ha értékesítik Ugrai Rolandot, akiért viszont egy izraeli élcsapat tett ajánlatot, ám ezt még nem fogadták el a borsodiak, akik szeretnék minél jobb anyagi feltételekkel értékesíteni a válogatott támadót. Ez viszont jelenleg nagyon nehéz ügy, mert távol állnak egymástól az álláspontok.

Nagy Dominik esetében ennyire azért nem bonyolult a helyzet, persze kérdés, hogy ha a Videoton kölcsön is veszi a középpályást, hogyan tudná beépíteni, lévén minden poszton megvannak az emberei, ráadásul a fiatalok csak elvétve kapnak szerepet az együttesben. Viszont Nagy mellett szólhat a válogatottság, valamint a külföldi tapasztalat. Lengyel lapok arról is írnak, hogy a korábbi ferencvárosi játékos helyére indonéz tehetséget igazolna a Legia, Egy Maulana Vikri személyében. Helyi értesülések szerint viszont neves nyugati klubokkal kell versenyeznie a varsóiaknak, ha meg akarják szerezni a 17 esztendős indonéz támadó középpályást.

~GS~