Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: kiütéssel negyeddöntős a Barca! – videóval

Átgázolt ellenfelén a Barcelona, amely hazai, katalán környezetben ütötte ki simán a Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Nou Campban vendégeskedő Celta Vigo csapatát, méghozzá elég rövid idő alatt! A hazaiknál Messi duplázott, betalált még Suárez, ahogyan Rakitic és Jordi Alba is, utóbbi ráadásul még két gólpasszal is hozzájárult a lehengerlő gránátvörös-kék diadalhoz!

Barcelona+v+Celta+Vigo+Copa+Del+Rey+VfZf3lgkwAAlMessit képtelenség volt megállítani! (forrás: zimbio.com)

A Barcelona egy héttel ezelőtt Vigóban a Celta vendégeként ikszelt (1-1) a Spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének odavágóján, tegnap este pedig megrendezték a visszavágót is, Katalóniában.

Negyedórát sem kellett várni az első komolyabb helyzetre, egyben gólra a találkozón! A 13. percben Jordi Alba labdáját Messi lőtte a Celta kapujában, korai előnyhöz juttatva ezzel a házaikat (1-0)! Ezzel azonban nem ért véget a korai gólgyártás, ugyanis két perccel ezután is beköszönt az argentin zseni! Messi a 15. minutumban is Jordi Alba passzát váltotta gólra, a tizenhatoson kívülről, a vigói klub sorsa pedig megpecsételődni látszott! Ezzel együtt Messi duplája azt jelentette, hogy az argentin ász már 46 találatnál jár a Király-kupában, ezzel a sorozat 10 legeredményesebb játékosa közé került (2-0)!

Barcelona+v+Celta+Vigo+Copa+Del+Rey+bLXI5zj3_B1lMessi az első góljának szerzése pillanatában (forrás: zimbio.com)

Futószalagon jöttek ezután is a hazai találatok! Ennek köszönhetően a 28. percben a két gólpasszt már addigra kiosztó Jordi Alba is bevette Alvarez kapuját! A hispán játékos Messi passza után vágta be a labdát (3-0)! Ezzel már tényleg minden eldőlt, de Suárez sem akart kimaradni a gólfesztiválból. Az uruguayi támadó egy védelmi hibát kihasználva tudott eredményes lenni közelről (4-0)! A 45. percben még egyszer betalált a dél-amerikai csatár, ám ezt a gólját les miatt nem adták meg. A szünethez érve viszont így is négygólos előnyre tett szert tehát a Barca, amely összesítésben is ennyivel vezetett, ugyanis 5-1 volt ilyen aspektus szerint az állás. Lehengerlően játszott az első félidőben a katalán óriás, amely lehetőséget sem adott arra a Celtának, hogy kijöjjön a szorításból. A vendégek a fordulást megelőzően két lövésig jutottak, ezek közül pedig egy sem talált kaput, míg a Barca 9 próbálkozásából 6 ment kapura, a mezőnyfölénye pedig megszokott módon szintén kimagasló volt a katalánoknál (69-31%).

A szünet után visszafogottabban folytatta a játékot a Barca, a klub edzője, Ernesto Valverde pedig a 60. perc előtt Messi számára lehetőséget adott lazítani, az argentin támadó helyét pedig a Dortmundtól igazolt, és nemrég felépült Dembelé vette át. A hajráig jobb volt továbbá is a Barca, ám a legvégéig nem változott a meccs állása, kaput így is többször találtak a hazaik, míg a vendégek a második félidőt is két próbálkozással, az egész meccset pedig kaput nem találó lövésekkel hozták le. A 80. minutumban igencsak távolról talált volna be Suárez, immár másodjára, ám az uruguayi ha nem sokkal is, de a kapu mellé lőtt.

Barcelona+v+Celta+Vigo+Copa+Del+Rey+oQZQC9bGZKPlRakitic fejesgóljával alakult ki az 5-0-s, kiütéses Barca-siker! (forrás: zimbio.com)

A végén jött viszont Rakitic, a horvát középpályás pedig nem hibázott, ugyanis a 87. percben a Messit váltó Dembelé beadását követően fejjel állította be a hazaiak számára a kiütéses győzelmet (5-0)!

Sétagalopp volt ez Messiéknek, félóra alatt lényegében eldőlt minden, a második félidőben pedig a jóval visszafogottabb Barca is jócskán a Celta fölé nőtt. Összesítésben 6-1-el jutott be a Király-kupa negyeddöntőjébe a Barcelona, mely ma kap ellenfelet, amikor is kisorsolják a legjobb 8 mezőnyének párosításait.

Király-kupa • Nyolcaddöntő, visszavágó
Barcelona – Celta Vigo • 5-0 (4-0) | Tj.: Barcelona, 6-1-es összesítéssel
Helyszín: Nou Camp, Barcelona. Vezette: Alejandro Hernandez
Gólszerzők: Messi (13., 15.), Jordi Alba (28.), Suárez (31.), Rakitic (87.), ill.
Sárga lapok:
Kiállítás:

Barcelona: Cillessen – Semedo, Pique (Vermaelen, 46.), Mascherano, Jordi Alba – Busquets – Rakitic, Gomes – Iniesta (Jose, 63.) – Messi (Dembelé, 59.), Suárez. Vezetőedző: Ernesto Valverde

Celta Vigo: Alvarez – Mallo, Gomez Sola, Fontas, Jonny – Wass (Radoja, 46.), Sanchez, Lobotka, Sisto (Mendez, 57.) – Aspas (Maximiliano Gomez, 46.), Mor. Vezetőedző: Juan Carlos Unzue

Nagy Dávid