Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lovren: “Zidane gólja óta a BL-ről álmodom!”

A Liverpool középhátvédje, Dejan Lovren exkluzív interjút adott a goal.com-nak, melyben többek között arról is beszélt, hogy Zinedine Zidane hogyan inspirálta őt abban, hogy a Bajnokok Ligája megnyeréséről ábrándozzon.

(Kép: goal.com)

Ha belegondolunk, egyáltalán nem meglepő, hogy 2002-ben egy akkor még 13 esztendős kibontakozni készülő tehetséges fiatalt Zinedine Zidane a Bajnokok Ligája döntőjében a Bayer Leverkusennek lőtt felejthetetlen  csodagólja arra ösztönöz, hogy egyszer ő is megnyerje az elitsorozatot. Dejan Lovren ennek az álomnak a kapujába érkezett el azzal, hogy a Liverpoollal szombaton a Real Madrid ellen játszik az elitsorozat kijevi fináléjában.

“Pontosan emlékszem, hogy az első Bajnokok Ligája döntő, amit már más szemmel néztem, az a 2002-es volt. Sosem felejtem el Zidane káprázatos gólját! Hihetetlen pillanat volt! Attól a perctől kezdve én is meg akartam nyerni a Bajnokok Ligáját! Folyton azt kérdeztem magamtól, hogy mit is kell tennem, hogy eljuthassak odáig, és vajon lesz-e lehetőségem magasba emelni egyszer a trófeát.” – Kezdte a horvát válogatott középhátvéd, aki 3 évvel később Horvátországban csodálva nézte végig, amint Rafa Benítez Liverpoolja feláll a padlóról az AC Milan elleni isztambuli fináléban.

Lovren szerint hihetetlen érzés, hogy most, 28 évesen arra készül, hogy újabb BL-t nyerjen a Liverpoollal. “Melwood-ban (a Liverpool híres edzőközpontja – a szerk.) minden egyes nap látom a BL-serlegeket. Liverpool játékosként nem kerülheted el, hogy a Bajnokok Ligája győzelemről ábrándozz! Az edzőközpontban, az Anfield Road-on számos nagyszerű történelmi pillanatot örökítettek meg képeken. Ha itt futballozol, tisztában kell lenned azzal, hogy a Bajnokok Ligája bizony a klub történelmének része!” – Folytatta Dinamo Zagreb-nevelésű bekk, aki szerint némi izgalom ilyenkor természetes velejárója a helyzetnek.

“Hatalmas meccs lesz! A fél világ nézi majd! Az elmúlt napokban mindenki, mindenhol erről beszél! Azt gondolom, ha ideges az ember ilyenkor, az némiképp természetes. Nem meglepő, ha mondjuk a gyomrodban érzed, hogy milyen mérkőzés is vár rád! Ettől függetlenül ez az érzés hamar elmúlik, ha a pályára lépsz! Alig várom már, hogy elkezdődjön! Mindannyian alig várjuk, nem is beszélve arról, hogy a Liverpool-nál hosszú-hosszú ideje várják az újabb BL-győzelmet!” – Így a karrierje során a zágrábiakon kívül az Inter Zapresicnél, majd Olympique Lyonnál, és a Southamptonnál is futballozó hátvéd.

“Lehet, hogy játékosként korábban nem játszottunk Bajnokok Ligája döntőben, de úgy érzem felkészültünk maximálisan. A nagy nyomással is meg tudunk birkózni, így nem vitás, készen állunk! Nem kell majd megnyomni semmiféle gombot ahhoz, hogy átérezzük ennek a meccsnek a jelentőségét, és egymásért, az első perctől kezdve hatalmas akarattal futballozzunk. Ilyen a mentalitásunk, ezt már jó párszor be is bizonyítottuk az idei szezonban! Személy szerint ahogy már utaltam rá, az álmomat élem át. Most már nincs más célom, mint megvalósítani mindezt!” – Tette még hozzá Lovren.