Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Megszerezte első győzelmét a Diósgyőr

A Diósgyőr eleddig egyetlen pontot szerzett az első négy fordulóban, míg a Haladás négyig jutott. A hazaiak a héten megunva az eddigi gyengébb szereplést, csatárral erősítettek. Az izraeli második ligából jött a megváltó, hiszen Mihajlovic korábbi csapatainál rendre házi gólkirály lett. A Haladásnál is meglepetés volt a kezdőcsapatban, hiszen a jobb és balhátvéd Habovda és Németh Milán a középpálya két szélén kapott szerepet.

(boon.hu)

A hatodik percben Mészáros cselezgetett, majd Kovács Lóránthoz passzolt, aki kapásból a jobb alsó mellé lőtt. Majd igazából nem történt semmi a meccsen… Végül a harminchatodik percben Vernes szabadrúgását Tóth Barnabás a kapu bal alsó sarkába fejelte.  Az első félidőben ez az egyetlen helyzet melyet sikerült feljegyeznünk, de ilyen a sors, ebből gól is született. Így a szünetben 1-0-ra vezettek a hazaiak.

A második félidő se nagy rohamokkal indult. Az 50.percben Fernando Fernandez lecserélte a megváltót, hiszen Mihajlovic helyére Bacsa Patrik állt. Az 59.percben Bamgboye állt be Kovács Lóránt helyett. A 67.percen Rabusic megindult a jobbon Bamgboye passzával, jobbal 15-ről a kapu bal oldalának irányába lőtt, Antal hatalmasat védett.  A 69.percben az egykori diósgyőri csatár, jelenleg szombathelyi védekező középpályás Miroslav Grumics kiállt. Ioannidis passzával Tóth kapura tört, a szerb fellökte, villant a piros. A szabadrúgást Ioannidis végezte el 17 méterről, de de gyenge lövését Király védte. A 73.percben Schimmert Halmosi váltotta, Habovda húzódott vissza a védelembe. 77.percben Bosnjak szabadrúgása után Rabusic fejelt tíz méterről, Antal pedig hatalmas vetődéssel védett! A cseh támadónak ennyi volt, helyét Rácz Barnabás foglalta el. Emberhátrányban, csatár helyett, támadó középpályás… A Diósgyőrbe pedig Lipták jött be Hasani helyére. Támadó helyett védő. Itt érthető a változtatás. A 81.percben meglepő dolog történt. A hátrányban lévő Haladás kapusa sárga lapot kapott, időhúzásért… A 91.percben majdnem összejött az egyenlítés. Bamgboye fejese után Bosnjak ollózott az ötösről, de méterekkel a bal alsó sarok mellett szállt el. Majd szépen leperegtek az utolsó percek, s sikerült a három pontot bezsebelnie a Diósgyőrnek.

Diósgyőr-Haladás 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Tóth Barnabás (36.p) ill. –
Sárga lapok: Tóth Barnabás (42.p) ill. Király (81.p)
Kiállítva: – ill. Grumics (69.p)

Diósgyőr: Antal – Brkovic, Karan, Forgács, Tamás M. – Shestakov, Tajti, Hasani (Lipták 80.p), Tóth B. – Vernes (Ioannidis 67.p), Mihajlovic (Bacsa 50.p) vezetőedző: Fernando Fernandez
Haladás: Király – Schimmer (Halmosi 73.p), Tamás L., Kolcák, Bosnjak – Grumic, Kovács L. (Bamgboye 59.p) – Habovda, Mészáros, Németh M. – Rabusic (Rácz 78.p) vezetőedző: Michal Hipp

Az NB I állása 5.forduló után

1. Ferencvárosi TC 5 4 1 0 14:04 13
2. Honvéd FC 5 4 0 1 9:05 12
3. MTK Budapest 5 3 1 1 9:08 10
4. Debreceni VSC 5 2 3 0 8:05 9
5. MOL Vidi FC 4 2 2 0 9:02 8
6. Újpest 5 1 3 1 5:06 6
7. Mezőkövesd 4 1 2 1 5:04 5
8. Haladás 5 1 1 3 7:10 4
9. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4:09 4
10. Paks 5 0 3 2 4:07 3
11. Puskás Akadémia 5 0 2 3 5:08 2
12. Kisvárda 5 0 1 4 1:12 1