Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: utolsó perces góllal gyűjtötte be a három pontot az Athletic Bilbao – videóval

A La Liga első fordulójának zárómérkőzésén az Athletic Bilbao fogadta a Leganes csapatát. A baszkok méltó ellenfélre találtak, sokáig úgy tűnt, a kis madridi csapat egy pontot mindenképpen hazavisz, ám az utolsó percben Muniain gólja döntött. 

Forrás: laliga.es

A Bilbao kezdett jobban, és ők voltak veszélyesebbek a kapura. A 9. percben Yeray Alvarez próbálkozott lövéssel, de kevéssel a kapu jobb oldala mellé lőtt. Többet birtokolták a baszkok a labdát, és a 28. percben sikerült gólra váltani a fölényüket. Unai Lopez tökéletes szögletét követően Nolaskoain ugrott legmagasabbra a tizenhatoson belül és fejelt a kapu jobb oldalába. Azonban nem kellett sokáig várni a Leganes góljára sem, hiszen a 33. percben érkezett az egyenlítés. Gumbao lövését még sikerült blokkolni a védőknek, a kipattanó viszont Jonathan Silva elé került, aki védhetetlenül lőtte a labdát a hálóba. A 42. percben még Markel Susaeta végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos vonaláról, de lövése kapu fölé ment.

A második félidőben bátran játszott a Leganes, az 59. percben Juanfran beadása után Carillo fejelhetett nagyon jó helyről, de a labda végül néhány centivel elkerülte a kaput. A 69. percben a Bilbao veszélyeztetett, amikor Aritz Aduriz fejelhetett közvetlen közelről, de a léc alá tartó labdát Cuellar meg tudta fogni. Sokáig úgy tűnt, hogy marad az eredmény, de a 87. percben Nolaskin lövése csak centikkel kerülte el a kaput, majd a 93. percben sikerült megszereznie a Bilbaónak a győztes gólt. Raul Garcia keresztlabdáját követően Iker Muniain passzolt Cuellar mellett a kapuba, majd a játékvezető le is fújta a mérkőzést.

Athletic Bilbao – Leganes: 2-1 (1-1)
Helyszín: San Mames stadion (Bilbao) Vezette: Cordero Vega
Gólszerzők: Nolaskoain (28.), Muniain (90+3.) ill. Jonathan Silva (33.)
Sárga lap: Yeray (17.), Yuri (52.), Raul Garcia (79.), Muniain (90+3.) ill. Raul Garcia (41.), Carillo (55.), Gumbau (76.), Jonathan Silva (81.), Santos (88.)
Kiállítás: – ill. –

Athletic Bilbao: Simon Unai, Nolaskoain, Yeray, De Marcos (Capa, 65.), Yuri, Muniain, Unai Lopez (Raul Garcia 71.), Dani Garcia, Aduriz (Cordoba, 71.), Susaeta, Inaki Williams. Vezetőedző: Eduardo Berizzo

Leganes: Cuellae, Munoz, Juanfran, Siovas, Raul Garcia, El Zhar (Ojeda, 65.), Jonathan Silva, Ruben Perez, Gumbau, Eraso (Santos, 58.), Carillo (En Nesyri, 85.). Vezetőedző: Mauricio Pellegrino

https://www.youtube.com/watch?v=1fJEVBA1gK8

A spanyol bajnokság állása az 1. forduló után: