Anglia: véget ért a Man. United kupamenetelése – videóval

Balogh József
Balogh József
újságíró, 2019 március 17. 06:04

Eddig nem bizonyult túl könnyűnek a Manchester United sorsolása az FA-kupa idei kiírásában. Azonban az Ole Gunnar Solskjaer vezette „Vörös Ördögök” győzedelmeskedni tudtak az Arsenal, majd a Chelsea vendégeként is. Tegnap este a Wolverhampton következett.

FA-kupa negyeddöntő
A Wolves tavaly nyáron tért vissza a Prmeier League-be, és rögtön az egyik legjobb középcsapattá vált, köszönhetően a remek (portugál) erősítéseknek is. A Unitednek bele is tört tegnap a bicskája a „Farkasok” bőrébe. Sajnos nem volt látható magyar televízión (pedig sportadónk az van felesleges bőséggel) az izgalmas csata. A hazaiak a 76. percben már kettő góllal vezettek egy góltalan első félidő után. A mostanság a MU egyik legfontosabb láncszemének számító Marcus Rashford a 95. percben már csak szépíteni tudott, a vendégek pressziója végül kevés lett az egyenlítéshez.

Az elődöntőbe így végül teljesen megérdemelten a Wolverhampton jutott, egy néhol igencsak feszült pillanatokat (nyolc sárgalapot osztott ki!) is hozó negyeddöntőben.

Wolverhampton – Manchester United 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Jimenez (70. perc), Jota (76.), ill. Rashford (90+5.)

A meccs összefoglalója:

A többi eredmény:
Watford – Crystal Palace 2-1
Swansea City – Manchester City 2-3

Ma játsszák:
Millwall – Brighton & Hove Albion