Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSG-nél hosszútávra terveznek Icardival- sajtóhír

A francia bajnoki címvédő megtartaná az argentin csatárt, ugyanis úgy gondolják, hogy jobb megoldás lehet, mint Cavani.


A Paris Saint-Germain a nyáron végleg leigazolná Mauro Icradit, a Foor Mercato értesülései szerint. A PSG állítólag egy 4 éves szerződéssel készül, aminek értelmében fizetése is nőni fog, azonban erről egyelőre pontos információ még nincs.

A 26 esztendős argentin támadó jelenleg még az Inter játékosa, de a szerződése júniusban lejár. A párizsiak viszont mindenképpen szeretnék, ha maradna, mert megvannak elégedve a teljesítményével. Emellett a játékosnak sincs ellenére elköteleznie magát az együtteshez, ugyanis szereti a várost és jól kijön a csapattársaival is. Ez azt is jelenti, hogy Cavani legkésőbb nyáron távozni fog a klubtól.

Nem meglepő egyébként, hogy a francia címvédőnél megvannak elégedve Icardival, hiszen minden versenysorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen 17 gólt, valamint 4 gólpasszt jegyzett.

Az Inter annak következtében, hogy az argentin játékos nem hosszabbította meg szerződését a csapattal, nagyjából 70 millió eurót bukik, ugyanis ennyi a piaci értéke jelenleg Icardinak.