Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Casemiro csatárteljesítménye győzelmet ért a rangadón – videóval!

A spanyol bajnokság 20. fordulójában a Sevillát fogadta a Real Madrid, amely a Szuperkupa megnyerése után ezúttal egy rangadón jeleskedhetett hazai közönség előtt.

Kép: AS.com

Mennyire volt indokolt a Sevilla részéről, hogy kivonuláskor díszsorfalat álltak a Szuperkupát egy hete elhódító Real Madrid játékosainak? Nem tisztelték ők túlságosan is ellenfelüket? Lehet vitatkozni azon, hogy mennyire egészséges dolog egy ilyen gesztus a csapat részéről mentálisan, az viszont látszott: a mérkőzésen már nem finomkodtak, hanem odatették magukat a Bernabeuban. A nagy visszatérők bizonyítási vágytól fűtve vetették magukat munkába: Lopetegui és Reguilon is a Real Madrid kötelékében állt tavaly, így most alkalmuk nyílt visszavágni korábbi munkáltatójuknak. A túloldalon Zidane az alapcsapatán csak 2-3 helyen változtatott. A Szuperkupán szintén kezdőként lehetőségek kapó Jovic ezúttal is középcsatárként szerepelt, mellette Rodrygo és Lucas Vazquez, a védelemben pedig Militao neve lehetett meglepetés.

A Real nem kezdett kirobbanó tempóban. Óvatosak voltak a csapatok, a játék lényegében álló háborúnak tűnt olykor. Ebben nagy szerepe volt a Sevilla letámadásának, amivel meg tudták gátolni ellenfelüket a gondtalan labdakihozatalokban és a támadásépítésben. A Real Madrid lényegében csak a saját térfelén tudta járatni a labdát, Vaclik kapujához csak ritkán tudtak közel kerülni. Általában Lucas oldalán próbáltak meg támadni, de a spanyol szélső Carvajal és Modric segítségével sem tudott számottevő veszélyt teremteni. Rodrygo és Marcelo el lettek felejtve a baloldalon és Jovic is megjátszhatatlan volt. Utóbbi a legkomolyabb problémának tűnt, hiszen a társak látványosan nem tudnak mit kezdeni a szerb csatár helyezkedésével, egyszerűen képtelenek voltak bevonni őt az összjátékokba, vagy helyzetbe hozni.

Ha a Real támadósorán múlik, akkor az első félidő el is telt volna érdemi események nélkül, ám a 30. percben Courtois kapuja előtt feljegyezhettünk egy igazán érdekes momentumot. Egy szöglet után ugyanis Luuk de Jong maradt teljesen üresen és fejelt gyönyörű gólt – ezt azonban utólag érvénytelenítették. Nagyon vitatható szituáció: Militao ment volna a holland csatárral, ám Gudelj-el ütközött és a földön kötött ki. A játékvezető videón visszanézte az esetet és úgy ítélte meg, hogy szándékos elzárás történt, így maradt a 0-0 az első félidő után. Az minden esetre már ebből is érződött, mennyire nem szabad leírni a Sevillát, amely nagyon szervezett és jó focit mutatott be. Lényegében az ő akaratuk érvényesült a mérkőzés első felében.

A szünet után sem nézett ki hatalmas változás a játék képében. A Sevilla szorgalmasan, fegyelmezetten tette a dolgát, a Real pedig tanácstalanul próbált valahogy összehozni egy kósza kapuralövést. Változást csak az 57. perc eseménye hozott, ami képes volt kibillenteni a meccset nyugodt medréből. A Real Madrid támadott, Luka Jovic pedig egy gyönyörű sarkazás után tudta helyzetbe hozni Casemirót. A brazilt nem tudták szerelni és góllal zárta az akciót – innentől a Sevillának már nem érte meg a döntetlent védeni, támadniuk kellett. A sötét mezesek el is kezdtek bátrabban játszani és nyomást helyezni a hazai csapatra. Ennek is köszönhetően tudtak labdát szerezni az ellenfél tizenhatosánál a 64. percben, ami után kis keveredést követően Luuk de Jong volt eredményes. A holland így csak azért is meglőtte a maga gólját, 1-1-el folytatódhatott a játék.

Nem sokáig örülhetett azonban a vendég csapat: alig 4 perccel később ismét előnyben volt a Real Madrid. Lucas Vazquez beadása után ismét Casemiro talált be, így az ő duplájával ismét jobban állt Zidane gárdája. Ekkor már Benzema és Vinicius is beállt, a Real pedig kész volt leparkolni a buszt a saját kapuja elé az előny megtartása céljából. Várták, hogy támadjon Lopetegui együttese, mert így sebezhetővé válhatnak és egy jól sikerült kontrával akár az egész mérkőzést is le lehet zárni. A Sevillába beállt a hajrára Oliver Torres és Rony Lopes is, ám a vendégeknek nem sikerült már újabb gólt szerezni. A Realnak ez akár össze is jöhetett volna, ám végül maradt a 2-1-es végeredmény. A Real Madrid így átmenetileg 3 ponttal átvette a vezetést a táblázaton a Barcelonával szemben; a Sevilla pedig az Atleticóval holtversenyben a 4. helyen áll.

Real Madrid – Sevilla 2-1
G.: (Casemiro (57., 69.), Luuk de Jong (64.)

Real Madrid: Courtois – Marcelo (Ferland Mendy), Militao, Varane, Carvajal – Kroos, Casemiro, Modric – Rodrygo (Vinicius Jr.), Jovic (Benzema), Lucas Vazquez. Edző: Zidane.

Sevilla: Vaclik – Reguilon, Diego Carlos, Kounde, Jesus Navas – Gudelj, Fernando, Banega (Rony Lopes) – Munir El Haddadi (El Nesyri), Luuk de Jong, Franco Vazquez (Oliver Torres). Edző: Lopetegui.