Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Éllovasok és milánóiak csatája – előzetes

Két rangadót is szolgáltat a futballrajongóknak a Serie A 31. fordulója, előbb a címvédő Juventus a bombaformában lévő és második helyezett Laziót fogadja, majd az Inter és a Milan dönti el, hogy Milánó milyen színű valójában. 

SA 2014 2015 K+ëSZ

Szombaton kora este a Sampdoria és a Cesena nyitja a fordulót. Az újoncok még az új év elején mutattak életjeleket, hogy esetleg bent maradhatnak – különösen hazai pályán voltak veszélyesek, erről a Lazio és a Juventus is tudna mesélni – de mostanra már elég kevés reményük maradt. 8 fordulóval a vége előtt 7 pontos hátrányt kéne ledolgozni a 17. helyen lévő Atalantával szemben, ami nem lehetetlen, ugyanakkor ahhoz most nyerni kéne, pedig Genovába többnyire nem győzni járnak a csapatok.
Este jön a forduló csúcsrangadója: Juventus – Lazio. A Zebrák már gyakorlatilag megnyerték a bajnokságot, 12 pont az előnyük a második Lazióval szemben, így egy esetleges római győzelem sem tenné nagyon szorossá a versenyfutást. Viszont a római Sasok számára ez a találkozó nagyon fontos, hiszen ádáz csatában vannak városi riválisukkal az automatikus BL-indulást jelentő 2. helyért, így minden győzelemre szükségük van. Candreváék 8 győzelmet arattak zsinórban és rúgott gólok tekintetében már ők a legjobbak. A Juventusból elég sokat kivehetett a hétközi Monaco elleni csörte, meglátjuk, hogy ki tudják-e használni ezt Stefano Pioli tanítványai.

Vasárnap ebédidőben a hektikus Sassuolo otthonába látogat a Torino. A vendégeknek még van halvány sanszuk arra, hogy egy EL-helyet megcsípjenek, míg a Neroverdinek igazából már mindegy, távol vannak a kiesőzónától és az európai helyektől is. Kérdés melyik arcukat veszik elő, hazai pályán azért mindenkire veszélyesek.
A délutáni meccsdömpingből a Roma – Atalanta találkozó emelkedik ki, ahol a fővárosiak számára létfontosságú a 3 pont, hogy tartsák a lépést, vagy akár vissza is előzzék a Laziót. A vendégek eközben egy győzelemmel – és ha a Parma kikap – matematikailag is biztossá tehetik a csődbe ment klub kiesését. Azért erre még most kicsi az esély, hiába nem remekel az utóbbi időben a Roma. A már említett Parmának az Empoli otthonában kéne villantania valamit, ha el akarják kerülni a kiesést, de az is előfordulhat, hogy jövőre a csőd eljárás miatt feloszlik a klub, így talán már  számukra is mindegy. A Genoa az egyetlen csapat, akik számára tényleg komoly tétje van a meccsnek, ők a Palermohoz látogatnak, hogy közelítsenek az európai helyekhez. Dybaléknak már nagyjából mindegy, akárcsak a Chievo – Udinese párosnak, akik egymással mérkőznek.
18:00-tól az utolsó szalmaszálba próbál belekapaszkodni a Cagliari a Wolfsburgot kiütő Napoli ellen. Zemanék számára létfontosságú a győzelem, akárcsak Benítezéknek, így egy jó kis adok-kapoknak nézünk elébe. A Cagliari és Zeman amúgy sem a védekezésről híres, amit a Napoli csúcsformában levő támadói komolyan kihasználhatnak.

Este vár ránk a Derby della Madonnina. Ezúttal az Inter a pályaválasztó, ősszel 1-1-es döntetlen született Mancini első találkozóján. Egyik csapat sem lett sokkal jobb azóta, de minimális javulás azért megfigyelhető. A Nerazzurri elsősorban Guarín és Icardi jó játékától várhatja a győzelmet, míg a Milan Ménez remeklésében reménykedhet. Valószínűtlen, hogy bármelyikük is odaér az EL-helyekre, azonban egy városi derbinek mindig van tétje. Óriási presztizs csata a két milánói gigász között, bár egyikük sem éli legszebb napjait manapság. Holnap jelentkezünk egy poszttal, ahol felelevenítjük a korábbi nagy mérkőzéseiket.

A fordulót a Fiorentina és a Hellas Verona ütközete zárja. A Viola nagyon teper a 4. helyért és közben az EL-ben is igyekszik helyt állni. Kijevből visszaérve most a Verona vár rájuk, akik szempontjából nincs túl sok tétje a meccsnek, csak hogy borsot törhetnek a rivális orra alá.

A forduló menetrendje:

Szombat:
18:00 Sampdoria – Cesena
20:45 Juventus – Lazio

Vasárnap:
12:30 Sassuolo – Torino
15:00 Roma – Atalanta
15:00 Empoli – Parma
15:00 Chievo – Udinese
15:00 Palermo – Genoa
18:00 Cagliari – Napoli
20:45 Inter – Milan

Hétfő:
20:45 Fiorentina – Hellas Verona

Tereh Balázs