Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Bogdán egy félidőt kapott, simán nyert a Liverpool!

Folytatták felkészülésüket az angol csapatok, és ezúttal már bekapcsolódott a Liverpool FC is, melynek kezdőjében helyet kapott a frissen szerződtetett Bogdán Ádám is, az első 45 percben. 

Kép forrása: mirror.co.uk  A vörösök első felkészülési mérkőzése igen simára sikerült.

Kép forrása: mirror.co.uk
A vörösök első felkészülési mérkőzése igen simára sikerült.

A Thailand Stars idén már a Chelsea-vel, és a Readinggel is megmérkőzött, ezúttal a nagy terveket szövögető Liverpool volt soron. A vörösök Raheem Sterling nélkül érkeztek, aki immáron hivatalosan is a Manchester City játékosa. A thai játékosok így sem panaszkodhattak az ellenfél erejére, ugyanis a Pool nagyon simán, 4-0-ra lelépte ellenfelét, ami kétség kívül jó kezdés a felkészülés legelején. Kétség kívül a londoni Queens Park Rangers kapta a legnevesebb, és legerősebb ellenfelet, a francia Monaco képében. A francia sztárcsapat egy vékony 1-0-s győzelemmel lehozta az edzőmeccset, de az angolok számára ennél is fontosabb, hogy képesek lesznek-e megtartani házi gólkirályukat, Charlie Austint.

A nap legnagyobb győzelmét a Norwich City aratta, igaz, ellenfele a Hitchin a hetedik ligából érkezett. A Norwich ettől függetlenül remekül eljátszadozott ellenfelével, és 10-0-s győzelemmel távoztak a kiscsapat otthonából. Az egykor rettegett Nottingham Forest most nincs a legjobb formában, az Odense elleni vereség, és a Mjallby elleni döntetlen után most a dán harmadosztályú Helsingortól kaptak ki 2-1-re, ami edzőmeccs lévén is igencsak arcpirító eredmény a vörös mezeseknek.

A skót Motherwellen kifogott az egy hét alatt lejátszott harmadik meccs, és a Bradford nem kegyelmezett, 3-0 arányban rontották le ellenfelük statisztikáját az edzőtáborban. A skótok a német Mönchengladbach II. és a holland Heerenveen elleni döntetlenek után most megízlelhette az angol foci erejét is.

A hétfői eredmények:

Bradford – Mtherwell 3-0
Thailand Stars – Liverpool 0-4
QPR – AS Monaco 0-1
Helsingor – Notteingham F. 2-1
Farense – Brentford 0-3
Guiseley – Barnsley 0-0
Blyth – Blackpool 0-2
Nuneaton – Birmingham 0-3
Altrincham – Wigan 1-1
Bromley – Millwall 2-2
Hitchin – Norwich City 0-10

A keddi program:

Philadelphia – Bournemouth
Atlas – Newcastle United
Sacramento – Sunderland
Genk – Charlton Ath.
Swansea – Bor. Mönchengladbach
Verl – Warford
York – Leeds
Carlton Town – Notts County
Forest Green – Cardiff City

Demmel László