Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arany Kupa: Elvérzett a címvédő! – videóval

Elképesztően nagy meglepetés történt az Arany Kupa első elődöntőjében, hiszen USA búcsúzott! A címvédőt, s egyben házigazdát Jamaika válogatottja múlta felül!

Amerikai Egyesült Államok – Jamaika 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Bradley (47′), ill. Mattocks (30′), Barnes (35′)

Jamaika

Jamaika válogatottja történelmi tett kapujába lépett (forrás: twitter.com/goldcup)

Az első játékrész során csak mezőnyben tudott fölényt kialakítani USA válogatottja, igaz, két kísérletük kaput is talált, de gólnak nem örülhettek a jenkik. Nem úgy, mint ugyanennyi próbálkozásból száz százalékosan teljesítő jamaikaiak! A 30. minutumban Lawrence óriási bedobását követően Mattocks fejelhetett tisztán. Utóbbit teljesen üresen hagyták a fehér mezesek, a fejes nyomán pedig a labda a kapufáról vágódott be. Guzan is lemaradt a labdáról, így akárhogy nyújtózott érte, azt már nem érhette el (0-1)! Nem kellett sokat várni arra, hogy újra gólt láthasson a közönség – erről 5 perccel később Barnes gondoskodott. A tizenhatos előteréből elképesztően nagy szabadrúgásgólt szerzett Barnes, ezzel pedig USA nagy bajba került, míg Jamaika játékosai ünnepelhettek (0-2)!

Válasz már nem is jött a fordulásig, de utána hamar megrázta magát a Klinsmann által irányított válogatott. Bradley lövése előtt két kísérlet is kipattant a kapusról, majd végül a kavarodás közepette a csapatkapitány be tudta rúgni a labdát a kapuba, ezzel megszerezve a szépítést a hazaiaknak (1-2)! Hiába rohant Bradley a kezdőkörbe a labdával, a fehér mezesek is végig szaladhattak csak az eredmény után, hiszen az egyenlítés sem jött össze. Pedig 13-ból 8 lövés kaput talált USA részéről, és mezőnyben is sokkal jobbak voltak Bradley-ék, míg Jamaika vérszegény második félidőben mutatott játéka ellenére is továbbment. Elég volt két jó lövés, a címvédő USA-nak pedig semmi sem akarta ma összejönni. Így történelmi tett kapujába lépett a jamaikai válogatott, amely még sosem nyerte meg az Arany Kupát!

Bronzmérkőzés:
Július 25., szombat – 22:00 USA – Panama

Döntő:
Július 27., hétfő – 01:30 Jamaika – Mexikó

A góllövőlista élmezőnye
1. Dempsey (USA) – 6 gól
2. Guardado (Mexikó) – 5 gól
3. Peralta (Mexikó) – 3 gól

Nagy Dávid