Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Verratti elmondta, milyen volt a hangulat Cavani gólja után

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk a BL-ben a Barcelona történelmet írt a PSG ellen és 0-4-es hátrányból fordított meg egy őrült meccsen egy párharcot (Bővebben itt). Marco Verratti a PSG középpályása elmondta, milyen volt a hangulat a két oldalon a mérkőzésen.

barcelona2

Cavani 62. percben szerzett gólja következtében már 3-1 állt az eredményjelzőn, ekkora már a spanyolok játékosai sem igazán hittek a csodában:

“Cavani gólja után megnyugodtunk, levegőhöz jutottunk úgy éreztük kicsit fellélegezhetünk.”

“Beszélgettem a Barca játékosaival közben, de a gól után azt mondták, hogy ennek vége.” – neveket nem árult el Verratti.

“Ezután 7 perc alatt kaptunk 3 gólt. Erre nincs magyarázat, ez a futball.”

“Ezt a mérkőzést sohasem fogom elfelejteni, remélem ez jó lecke lesz az egész csapatnak.”

Óriási törés lehet ez a szezon hátralévő részére a PSG-nek, akik még finoman szólva is érdekeltek a francia bajnoki címben folytatott csatában. Nagy kérdés, hogy tud ebből kilábalni a párizsi csapat?

Képek forrása: www.facebook.com/fcbarcelona