Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gold Cup: USA számára jöhet az elődöntő! – videóval

A CONCACAF-zóna legrangosabb tornája, azaz a Gold Cup elérkezett a negyeddöntőkhöz. A legjobb 8 közötti első két találkozón jött a papírforma. USA simán, míg a Costa Rica – Panama találkozó győztese nehezen jutott be a torna elődöntőjébe.

IMG_20170720_063750A jenkik ünnepelhettek, míg El Salvador válogatottja tehetetlenül nézte végig az újabb amerikai diadalt (forrás: twitter.com/GoldCup)

Az Egyesült Államok válogatottja késő hajnalban, a második negyeddöntő keretein belül lépett pályára. USA ellenfele pedig az egyik csoportharmadikként a kieséses szakaszba jutott válogatott, El Salvador volt.

A jenkik szinte egyáltalán nem adtak teret ellenfelüknek, akiknek sorsa már az első félidőben megpecsételődött. El Salvador lényegében komolyabb lehetőség nélkül játszotta le a meccset, USA pedig már az első félidő hajrájában eldöntötte a meccset!

Az északiaknak összesen 8 lehetőségük is adódott a találkozó során a gólszerzésre, ugyanis ennyi próbálkozásuk ment kapura. A 41. minutumban Bradley szabadrúgásból beívelt labdája után Gonzalez zseniális fejesével került előnybe először USA (1-0)! A vezetés megduplázására sem kellett sokat várni – az első félidő hosszabbításának második percében Lichaj első válogatottbeli találatát szerezte! A jenkik játékosa szép akció végén, a válogatotthoz a negyeddöntőkre csatlakozó Dempsey-től kapta a labdát, majd vágta a kapus lábai között a hálóba (2-0)!

El Salvador egyik legnagyobb lehetősége az 52. percben alakult ki, amikor lényegében zavartalanul lőhetett távolról Pineda, de a labda mellé szállva csak a reklámtáblák egyikét találta el.

A lefújásig nem változott már az eredmény, így az Egyesült Államok válogatottja ott van a torna elődöntőjében!

GOLD CUP • NEGYEDDÖNTŐ
USA – El Salvador • 2-0 (2-0)
Helyszín: Lincoln Financial Field, Philadelphia
Gólszerzők: Gonzalez (41.), Lichaj (45+2.), ill.

https://youtu.be/mshBlXizp_Y


A negyeddöntőkket korábban – de szintén ma hajnalban – a Costa Rica – Panama összecsapás nyitotta.

Az első félidőben csak Panama talált kaput, de csupán egyszer, gól nem is esett a fordulásig. A szünet után megélénkült a felek játéka, több volt a lehetőség, s végül egy góllal dőlt el ez a találkozó. Ráadásul milyennel! A 77. minutumban egy Costa Rica-i szabadrúgást igyekezett menteni a panamaiak játékosa, ám a vége az lett, hogy Godoy fejéről a labda saját válogatottja kapujába került, s végül ez pecsételte meg csapata sorsát. A vége tehát 1-0 lett, Costa Rica pedig nagy szerencsével van ott az elődöntőben egy alapvetően kiélezett párharc után.

GOLD CUP • NEGYEDDÖNTŐ
Costa Rica – Panama • 1-0 (0-0)
Helyszín: Lincoln Financial Field, Philadelphia
Gólszerzők: Godoy (77. – öngól), ill.

https://youtu.be/J-dj9uhsTHc


Holnap hajnalban jön a Gold Cup másik két elődöntője, melyeken külön-külön pályára lép a címvédő, és a legutóbbi döntős, azaz Mexikó és Jamaika is, mi pedig ezekről a találkozókról is beszámolunk!

Nagy Dávid