Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “Benzema tudja, hogy jobban kell teljesítenie”

Utolsó előtti Bajnokok Ligája csoportmérkőzésére készül a Real Madrid a ciprusi APOEL csapata ellen. A klub vezetőedzője, Zinedine Zidane a meccs előtti sajtótájékoztatón beszélt az előttük álló összecsapásról, illetve külön kiemelte rosszul teljesítő csatárát, Karim Benzemát. 

1511196120_864616_1511196242_noticia_normal

Forrás: AS

A királyi gárda a hétvégén az Atletico Madrid ellen maradt gólképtelen, ami a bajnoki esélyeiket szinte teljesen redukálta. A Bajnokok Ligájában azért jobb a teljesítményük, ám legutóbb nagy pofonba szaladtak bele Londonban a Tottenham ellen, igaz, a Dortmund borzalmas teljesítménye miatt így is szinte biztos, hogy ma továbbjutnak a legjobb tizenhat közé. A francia vezetőedző elmondása szerint nincs rossz kedv az öltözőben az hétvégi döntetlen miatt, és nagyon motiváltak a mérkőzés előtt.

“A játékosok munkamorálja nagyon jó, úgy fognak ma este harcolni, ahogy azt tették az Atletico Madrid ellen is. Csak egy lépésre vagyunk attól, hogy továbbjussunk, így mindent meg fogunk tenni azért, hogy megszerezzük a három pontot.”

A Real Madrid sajtótájékoztatóinak állandó témája lett Karim Benzema, aki már hosszú ideje az elvárt szint alatt teljesít, de mégis bekerül hétről-hétre a kezdőcsapatba. Zidane többször megvédte már honfitársát, most viszont egy kis kritikát is megfogalmazott a francia csatár felé.

“Benzema tudja, hogy jobban kell teljesítenie, és nagyon szeretne is. Az edzői stáb azért van, hogy segítse a játékosokat, így Karimot is. Ha megadjuk neki a támogatást magabiztosabb lesz, amiből pedig elkezdhet gólokat szerezni. Nem játszunk rosszul, és majd a gólok is fognak jönni. Reméljük ezen már ma változtatni fogunk.”