Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: benne volt a paksi pontszerzés

Végig irányított a Haladás, amely Pakson vendégeskedett, fontos három pontot szereztek a vasiak.

haladas_2017-11-04_01

A kiesés elkerülése szempontjából fontos meccs elé nézett a Haladás, amely Paksra látogatott. Michal Hipp nem számíthatott Michael Rabusic-ra, Jancsó Andrásra, Myke Buard Ramosra és Tóth Mátéra sem sérülés miatt, míg a másik oldalon csupán Kulcsár Dávid hagyta ki a találkozót eltiltás miatt. A vasiak csak győzelemmel kalkuláltak, ehhez azonban a Paksnak is volt egy-két szava.

A találkozó előtt Fejes Andrást köszöntötték 100. NB I-es meccse alkalmából. A korábbi fehérvári labdarúgó egy hete érte el a jubileumi számot.

Szerencsétlenül indult a találkozó a paksiak számára, pedig aktívabban kezdtek a hazaiak. Tíz perc elteltével egy beadásra érkezett Hahn, akinek lábán felperdült a labda, becsapva Verpeczet, aki tehetetlenül nézte, ahogy a játékszer behullik felette a kapuba. Ezen kívül csendesen csordogált az összecsapás, ellenben Csertői Aurélnak kényszerűségből kellett cserélnie félóra elteltével, Papp Kristóf hagyta el a pályát, helyén Kecskés folytatta. Az első harminc percet követő időszak már nem hozott különösebb eseményt, így lassan lecsorgott a maradék tizenöt perc.

Fordulás után Csertői váltott a védelemben. Fejes Andrást Lenzsér Bence váltotta, ezzel némileg stabilabb lett a tolnaiak hátsó alakzata, s csak Berke Balázs jóindulatán múlott, hogy nem villant piros lap a második félidő elején, pedig Simon Ádámot keményen földre vitték. Érezhette Michal Hipp, hogy kell még egy gól a biztos sikerhez, ennek következtében Grumic érkezett Németh Márió helyére, nem is kellett csalatkoznia a szlovák szakembernek. Húsz perccel a vége előtt éppen a cserecsatár szerezte meg a második vasi gólt, de sokáig nem örülhetett a szombathelyi együttes, mert szinte azonnal jött a szépítés Simon András révén. A végére már csak rögzített szituációkban bízhatott a házigazda, de sem Bartha, sem Bertus nem tudott élni ezekkel, így maradt a Haladás egygólos előnye, amivel fellépett a hetedik pozícióba, de továbbra sem nyugodhatnak meg Halmosiék.

Paks – Haladás 1-2 (0-1)
Paks, vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: Simon A. (71.) ill. Hahn (10., öngól), Grumic (70.)
Sárga lapok: Papp K. (30.), Fejes (45+2.) ill. S. Wils (66.), Király G. (77.), Jagodics (90+3.)
Kiállítva:

Paks: Verpecz – Vági, Gévay, Fejes A. (Lenzsér, a szünetben), Szabó J. – Papp K. (Kecskés, 33.) – Haraszti (Simon A., 66.), Simon Á., Bertus, Bartha – Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél

Haladás: Király G. – Schimmer, S. Wils, Kolcák, Bosnjak – Jagodics, Németh Márió (Grumic, 57.) – Mészáros, Rácz B., Halmosi (Kovács L., 74.) – Williams. Vezetőedző: Michal Hipp

~GS~