Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a hajrában győzött a Napoli a gyengélkedő Liverpool ellen – videóval

Sokan nagyon izgalmas mérkőzést vártak a Napoli és a Liverpool találkozójától, ám szinte csak az olaszok voltak a pályán a 90 perc alatt. Klopp együttese nem sok ellenállást mutatott, amit viszont sokáig nem tudott kihasználni a Napoli, majd a rendes játékrész utolsó percében Insigne döntött a három pont sorsáról. 

Forrás: uefa.com

Az első nagy helyzet a Napoli nevéhez fűződik, amikor Callejon indítása után Insigne lőtte centikkel a kapu mellé a labdát. Többet támadt a Napoli az elején, a Liverpool inkább csak a három támadóját kereste a labdával, de ezek a próbálkozások nem jöttek be nekik. A 16. percben ismét a Napoli veszélyeztette a kaput, de most pár centivel kapu fölé lőtte a labdát. A 33. percben Van Dijk vesztett labdát a kapujuk előtt Milik ellen, a lengyel csatár pedig lőtt is, de Allison bravúrral védett. A hosszabbítás harmadik percében Milik kapott pontos labdát kap az ötösön és el is fejelte azt a kapu bal oldala felé, ám a kapus védte a próbálkozást. A Liverpool komolyabb helyzet nélkül hozta le az első játékrészt.

A második félidőt is a Napoli kezdte jobban. Az 50. percben Milik lőtt a tizenhatosról a jobb alsó sarok irányába, de ott van Alisson, aki hatalmas védést mutatott be. Az 52. percben ismét megdolgoztatták a brazil kapust, egy szöglet után Fabian Ruizhoz került egy kipattanó, amivel a kapu közepét célozta meg, de Allison védett. Az 59. percben Milik lőtt kapásból, de a labda nem találta el célt, és a kapu bal oldala mellett száll el. A Napoli teljesen átvette az irányítást, momentumokat sem hagyva az angoloknak. A Liverpool első és igazából egyetlen veszélyes helyzete a 68. percben érkezett, amikor Szalah lőhetett a tizenhatos előteréből, de Ospina figyelt és védeni tudott. A hazaiak folyamatosan támadásokat vezettek, és már csak idő kérdése volt a gól. A 75. percben Callejon lövését blokkolták a védők az utolsó pillanatban, a 81. percben pedig Mertens lőtt hatalmas kapufát. A Liverpool már nem is próbálkozott, és a 90. percben a Napoli kihasználta ezt, és megszerezte a vezetést. Callejon futott fel a jobb oldalon, majd tökéletesen az érkező Insigne elé tálalta a labdát, aki így már könnyedén lőtt Allison mellett a hálóba. A hosszabbításban már semmi érdemleges nem történt, így a Napoli örülhetett a három pontnak.

Napoli – Liverpool: 1-0 (0-0)
Helyszín: San Paolo stadion (Nápoly) Vezette: Kassai Viktor (magyar)
Gólszerzők: Insigne (90.) ill. –
Sárga lap: Koulibaly (25.) ill. Milner (45+2.)
Kiállítás:  – ill. –

Napoli: Ospina, Rui, Koulibaly, Albiol, Maksimovic, Ruiz (Verdi, 68.), Allan, Hamsik (Zielinski, 81.), Insigne, Callejon, Milik (Mertens, 68.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Liverpool: Allison, Alexander-Arnold, Gomez, Van Dijk, Robertson, Milner (Fabinho, 76.), Wijnaldum, Keita (Henderson, 19.), Mane (Sturredge, 88.), Szalah, Firmino. Vezetőedző: Jürgen Klopp

https://www.youtube.com/watch?v=zqC0WicFXWs