Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hátvédet igazolt a Lazio – HIVATALOS

Több mint két héttel azután, hogy megérkezett a csapathoz az orvosi vizsgálatokra, immár hivatalosan is be tudta jelenteni új érkezőjét a Bajnokok Ligájában is résztvevő Lazio csapata…

 

Az olasz bajnokságban (Serie A) tavaly a negyedik helyen végző Lazio együttese a csütörtök esti órákban erősítette meg, hogy leigazolta a hosszú ideje kiszemelt balhátvédet, Momamed Fares-t az olasz másodosztályba (Serie B) kieső SPAL gárdájától. A hírek szerint a fővárosi egyesület 10 millió euró körüli összeget fizetett ki érte.

A 24 éves algériai válogatott bekk 2014-ben a Hellas Verona színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd a 2017-2018-as szezonra csapata alapemberévé nőtte ki magát. Az ezt követően idényre adták őt először kölcsönben előző állomáshelyére, és ugyancsak hamar nélkülözhetetlen szereplő lett 35 pályára lépéssel a bennmaradást kiharcoló egyesületben. A tavalyi szezonban sérülései miatt mindössze 8 bajnokin tudott pályára lépni, a ferrarai alakulat pedig sereghajtóként, nagyon simán pottyant ki az első osztályból.

Fares így újból együtt játszhat egykori SPAL-os csapattársával, Manuel Lazzarival, aki Simone Inzaghi 4-3-5-2-es hadrendjében a jobb szárny bejátszásáért felel, az új szerzemény pedig majd a baloldali futója lehet az új idényben kettős terhelésre készülő Laziónak.