Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: A Leipzig már az Old Traffordon is esélyesebb lenne?!

A két csapat szerda este (21:00, Tv: Spíler 1) az “Álmok Színházában” találkozik egymással, ahová a német legenda, Lothar Matthaus szerint a lipcseiek nem érkeznek majd feltett kezekkel, sőt!

A korábbi klasszis középpályás szerint az RB Leipzig jobb csapat, mint egy évvel korábban, amikor is eljutott a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, és nincs mitől félnie az Old Traffordon sem.

“Julian Nagelsmann és csapata számára a következő fénypont a Manchester United elleni találkozó lehet. Számomra úgy tűnik, hogy a lipcseiek az elmúlt idény sikereire építeni tudtak. Patrik Schick, Timo Werner, Yussuf Poulsen és Emil Forsberg után olyasmit tapasztalni, mintha új szelek fújnának” – Idézi Matthaust a goal.com.

“Az idei csapat sokkal érettebb, intelligensen dolgozik a pályán, nem vállalnak felesleges kockázatot. Ezt tökéletesen láthattuk a Basaksehir és a Hertha elleni találkozóikon is.” – Folytatta a korábban magyar szövetségi kapitányként is dolgozó Matthaus, majd még hangsúlyosabb mondatokra váltott!

“A Bajnokok Ligája tavalyi elődöntőseként a Leipzignek nincs mitől félnie az Old Traffordon. A Manchester United neve nem szabad, hogy megijessze őket, főleg ha Bundesliga listavezetőjeként ránéznek az angol bajnokság tabellájára. Számomra nem kérdés, hogy nyerhetnek Manchesterben!” – Tette még hozzá Matthaus.