Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hetekre elvesztette kulcsemberét a Juventus – HIVATALOS

A Juventus vasárnap esti győztes mérkőzése alatt az olasz bajnoki címvédőnek több kényszerű cserét is végre kellett hajtania sérülésekből kifolyólag, az pedig már kiderült, hogy a gárda egyik legnagyobb nevű játékosának mennyit kell kihagynia…

 

A Juventus hétfői tájékoztatása szerint Paulo Dybala térdszalag-sérülése következtében legalább 15-20 napig harcképtelen lesz. Ennek értelmében a torinóiak argentin támadója többek közt a január 17-i Inter elleni bajnokit, valamint a január 20-i, Napoli elleni Szuperkupa-mérkőzést is kihagyni kényszerül.

A 27 esztendős argentin támadó a 2019-2020-as szezonban minden sorozatot figyelembe véve 46 meccsen 17 gólt szerzett. Ennek ellenére az idei kiírásban ismét jobbára csak csereként számolnak vele, korábbi sérülései és formahanyatlása révén Pirlo irányítása alatt csupán 11 bajnokin és öt BL-meccsen jutott szóhoz. Pechjére az elmúlt időszakban ismét egyre többet volt kezdő, erre megint lesérült.

Jó hír ugyanakkor a Bianconeri számára, hogy a Sassuolo ellen ugyancsak kidőlő másik két játékos, Weston McKennie és Federico Chiesa problémája sem komoly, várhatóan mindketten rövidesen újra edzésbe állhatnak.