Bundesliga: kiütötte a Schalke csapatát a Mönchengladbach – Videóval
A Schalke továbbra is sereghajtó pozícióban.
A Schalke továbbra is sereghajtó pozícióban.
Ismét Cristiano Ronaldo nélkül betlizett a Bianconeri.
Mahrez mesterhármast szerzett.
A Bajnokok Ligája botlást javítani tudták a Kék-feketék.
A hajrában bukták el a győzelmet Kloppék.
Magyarország a harmadik kalapból várhatja a sorsolást.
Négy klub is bejelentkezhet érte januárban.
Rutinjával sokat segíthet a csapatnak.
Mindkét gárda az utolsó pillanatokban szerezte meg a három pontot.
A szezonvégi célokhoz mélyebb keretre van szükségük!
Szerinte a magyar együttes gyors és technikás.
Viszont nem ingyen, hanem kérnek érte némi pénzt.
A Kékeknél már nincs túl sok keresnivalója, így ő maga is távozna!
A kapufa az Arsenallal volt ezen a találkozón!
Így fellépett a második helyre a bajnokságban a Juve.
Egy éve sincs, hogy elhagyta az AC Milant, most visszatérhet egy másik együtteshez.
Már hónapok óta hallani az olaszok érdeklődéséről, januárban révbe érhetnek.
Mbappé duplájával pedig már eldőlni látszott a találkozó…
Védelmébe vette a fiatal holland középpályást.
Andrea Pirlo nagyon kedveli a játékát, januárban az ő kérésére érkezhet.
Ami gondot okozhat a váltásban, az a játékos magas fizetési igénye.