Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Győztes évzáró a Hölgyeknél

Nehéz mérkőzésen búcsúztatta az évet női válogatottunk, amely Szerbia ellen lépett pályára Telkiben.

csiszarheni

Nem is oly rég már találkozott egymással a két csapat, hiszen nyáron gól nélküli döntetlent játszott Szerbia és Magyarország Balatonfüreden. Az akkori felállástól jelentősen eltértek a felek, miután akkor nem léptek pályára a légiósok.

Rosszabbul nem is kezdhetett volna Markó Edina együttese, lévén alig kezdődött el a találkozó, a szerbek Radojicic könnyed találatával vezetést szereztek. Ezt követően azonban felpörgött a magyar csapat, és a BL-ben is vitézkedő Jakabfi Zsanett, illetve Vágó Fanny és Zeller Dóra is szép, helyenként parádés megoldásokkal szórakoztatta a közönséget. Ugyanakkor hiába a helyzetek, sok volt a pontatlanság a támadások befejezésében, így a gól nem nagyon akart összejönni a mieinknek. Ám aztán nagy nehezen megszületett az egyenlítés. Jakabfi egyéni alakításával egalizált. A Wolfsburg légiósa ősszel immár tizenhatodik gólját szerezte.

jakabfizsani

A pihenő után a szerbek hármat változtattak, míg Markó Edina két cserét eszközölt. A szerbeknek jött jobban a szünet, mert kisebb helyzeteket alakítottak ki, mielőtt a magyar csapat újra visszavette a kezdeményezést. Ennek ellenére Radojicic második góljával ismét a vendégeknél volt az előny. Ezt követően minkét oldalon akadt lehetőség, a kitámadó magyar védelemmel szemben a kontrákra berendezkedő szerbek előtt újabb lehetőségek adódtak, mígnem Vágó remek labdával ugratta ki Jakabfit, aki igazi klasszishoz méltóan fejezte be a támadást. Nem sokkal később Bíró Barbara bravúrjára volt szükség, hogy ne kerüljön ismét hátrányba a piros mezes vendéglátó, bár negyedórával a vége előtt mégis sikerült egy eladott labdával kedvező helyzetbe hozni Cubrilo-t, aki nem is hibázott. Ám mielőtt túlságosan örülhettek volna a látogatók, a szünetben pályára lépő Rácz Zsófia révén egalizáltak a mieink. Ezt követően pedig már csak a mieink előtt adódott komoly helyzet, nem is egy alkalommal: Előbb Jakabfi kapufája után Demeter nem tudott betalálni, majd Fenyvesi Evelin hibázott ziccerben. A végszó így is a magyar együttesé volt: Egy beívelést követően Szuh Erika fordította – ezúttal végérvényesen – a mi javunkra az összecsapást.

Fordulatos, nehéz, de sikeres évzárót tartottak tehát a magyar Hölgyek Telkiben.

„Fejben nem tudtunk tökéletesen felkészülni a mérkőzésre, ennek tudható be, hogy mindjárt a kezdés után hátrányba kerültünk – elemzett a lefújás után Markó Edina. – Ezt követően azonban azt játszottuk, amit szerettünk volna, domináltunk, és megvoltak a lehetőségeink is, megérdemelten egyenlítettünk még a szünet előtt. A második félidőben sokat cseréltünk, részben ennek tudható be, hogy voltak rosszabb és jobb periódusaink. Sokat hibáztunk, amit a szerbek kihasználtak, de támadásban jól teljesítettünk, és az utolsó negyedórában már biztos voltam benne, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést.”

A magyar csapat kezdője: Csiszár Henrietta, Bíró Barbara,

A magyar csapat kezdője: Csiszár Henrietta, Bíró Barbara, Jakabfi Zsanett, Szarvas Alexandra, Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Fenyvesi Evelin, Mosdóczi Evelin, Zeller Dóra, Tóth Gabriella, Vágó Fanny.

Magyarország – Szerbia 4-3 (1-1)
A magyar kezdőcsapat: Bíró Barbara – Mosdóczi Evelin (Pinczi Anita, 71.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Demeter Réka, 46.), Tóth Gabriella (Papp Dóra, 71.) – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin – Szarvas Alexandra (Rácz Zsófia, 46.), Vágó Fanni (Nagy Ágnes, 80.), Zeller Dóra (Szuh Erika, 80.) – Jakabfi Zsanett

Gólok: Jakabfi (41., 71.), Rácz Zs. (79.), Szuh (89.) ill.: Radojicic (1., 62.), Cubrilo (75.)

Fotók: mlsz.hu

Gavalovits Sándor