Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: Már csak idő kérdése, és Sampaoli lesz az új kapitány?

Elszólta volna magát a Sevilla jelenlegi trénere?

(Kép: as.com)

Mint ismert Edgardo Bauza menesztését követően új szövetségi kapitányt keres az Argentin labdarúgó Szövetség (AFA). Egybehangzó sajtóértesülések szerint a poszt legfőbb várományosa a Sevillát irányító Jorge Sampaoli. Az 57 esztendős szakember eddig nem nagyon kívánt nyilatkozni a híresztelésekkel kapcsolatosan, és hangoztatta, csak is arra koncentrál, hogy a Sevillával szépen sikerüljön lezárnia ezt az amúgy számukra, még a trófeák hiányában is eredményesnek tekinthető szezont.

Sampaoli legutóbbi szavai azonban jól mutatják, hogy a Sevilla elnöke, Pepe Castro legnagyobb félelme ellenére valóban kezdhet megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a nyártól új edzőt kell keresnie az andalúzok kispadjára.
“Tudok a megkeresésről, és arról is, hogy ők (a szövetség vezetői – a szerk.) azt hangoztatják, hogy én lennék a kiválasztott! Ettől függetlenül ki kell várniuk a megfelelő időt, azt, amikor már senki nem sérülhet, és majd akkor beszélhetünk bármilyen ajánlatról! Különben meg ha egy játékosnak lehet kivásárlási ára, miért ne lehetne ilyen egy edző esetében is?! – Így Sampaoli, akinek “költői kérdése” igencsak teret enged a további híreszteléseknek. Az argentin szövetség egyébként valóban nem riadna meg attól, hogy kompenzációs díjat fizessen a Sevillának Sampaoliért.

Jegyezzük meg: A Sampaoli-kérdésre hamarosan választ kell kapnunk, hiszen májusban véget ér a spanyol bajnokság, Argentína pedig június 6-án Brazíliával, június 13-án Szingapúrral játszik barátságos mérkőzést. Az AFA célja, hogy ezeken a találkozókon az új kapitány – lehetőleg Sampaoli – dirigálhassa már az “Albicelestét”!